Újra és újra kiderül, hogy sokan nem tudják, mit tartalmaz a biztosításuk, vagy hogy mit kell tenni akkor, amikor már bekövetkezett a kár, ezért a Mabisz szóvívője a viharkárok mellett
Több, mint 4000 időjárás okozta kárt jelentettek be a biztosítókhoz július 10-12-e között , s ezek előzetesen becsült értéke megközelíti a 500 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók
Háromszáz évvel ezelőtt nem létezett még Domestos, ahogy vízkőoldó és penészölő sem, és még nagyanyáinknak is ötletesnek kellett lenniük a patyolattiszta háztartás érdekében. Mégis minden rendezett és tiszta volt. Spórolj
A közcél érdekében gyakorlatilag mindegy, hogy hivatalosan és papír szerint is a mi tulajdonunkban áll az ingatlan, mert bizonyos esetekben a törvény kivételt tesz. A törvényileg támogatott, állami kisajátítás során,
Kevesek tartoznak azon szerencsések csoportjába, akik a kezdetektől fogva ismerik lakásuk történetét. Legtöbben már csak sokadik tulajként költözünk be a ház falai közé, amik ki tudja, mit láttak, annak ellenére,
Manapság egy jól beállított képpel bármit el lehet adni. A paraméterek és a jól megfogalmazott, sablonmentes szöveg is sokat nyom a latba, de igazán a fotóval lehet eladni a lakást.
Az American Journal of Public Healthban közzétett kutatás egy érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet: a közösségi média az egészségtelen étkezésre csábít, így búcsút inthetünk a bikinialaknak, ha állandóan rajta
A fővárosban a tavaly nyárinál közel 10 százalékkal magasabb, átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítani annak, aki most akar bérelni.
A legfrissebb albérleti elemzés szerint a diákság hajlandó inkább egy kisebb vagyont kifizetni, cserébe a nagyobb, tágasabb lakásokért.
A június közepi londoni tűzvész óta eddig megvizsgált toronyházak épületburkolati mintái közül egyik sem felelt meg az előírásoknak a hatósági tűzbiztonsági próbákon - közölte pénteken a Downing Street.
A sikeres tesztidőszak után élesben is bevezeti a helyszíni szemle nélküli kárrendezést a K&H Biztosító - közölte a társaság. Ez azt jelenti, hogy egy okostelefon vagy táblagép (tablet) és egy
Az vagy, amit megeszel, és a szerint döntesz is. Megdöbbentő összefüggésre hívta fel a figyelmet egy friss táplálkozástudományi kutatás, úgyhogy ennek fényében jól gondold meg hogy egy szelet kenyeret vagy