A fogyasztóvédelem a nyári lendülettel együtt belevetette magát az ellenőrzésekbe, így végre kiderült, hogy mely fogkrémeket érdemes a polcon hagyni.
Az ügyfelek számára kedvezően változott a lakás-takarékpénztárak működésének szabályozása.
Csaknem minden pénzintézetnél jelentősen nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylések száma az első öt hónapban, és többszörösére emelkedett a folyósított összeg is az egy évvel korábbihoz képest. A trend
Sokan álmodoznak családi házról, amit azonban folyamatosan karban is kell tartani. Kevesen tudják, hogy néhány rész újjá építéséhez állami támogatás is igénybe vehető.
Júliustól megkezdődik a parlagfüves területek ellenőrzése, a jogsértés esetén kiszabható növényvédelmi bírság a fertőzött terület nagyságától függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed - hívta fel a figyelmet a
A közösköltség-hátralék nullás igazolásához kötné a Kúria a társasházi ingatlanok adásvételének földhivatali bejegyzését - írta pénteki számában a Világgazdaság.
Még hitelből is érdemes elvégeztetni hőszigetelést, mivel már léteznek olyan pénzügyi konstrukciók, melyek önerő nélkül igényelhetőek családi házak energiahatékonysági korszerűsítésre is. Ennek köszönhetően a hőszigetelés elérhetővé válik azok számára is,
Az utóbbi 8-9 napban 10 ezres nagyságrendű kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz vihar, jégverés, felhőszakadás miatt, a végleges összesítés még nem készült el - mondta Gilyén Ágnes a Magyar Biztosítók
Egyik pillanatról a másikra semmihez nem férhetünk a telefonon? Nem érjük el a képeket és a dokumentumokat, nem lehet megnyitni egy névjegyet sem a kontaktlistában?
Egy most hatályba lépett Európai Uniós rendelet alapján egyes csekkek használatához személyi igazolványt és lakcímkártyát kell felmutatni - közölte a Magyar Posta.
Az ingatlan.com elemzése szerint egyre nagyobb a harc a frissen piacra kerülő használt lakásokért. Az érdeklődők száma országosan több mint 30 százalékkal nőtt, de a kínálat bővülése ezzel egyelőre nem
A szőlők megóvása érdekében építési moratórium bevezetését kezdeményezték a Balaton északi partjának külterületein borászok hétfőn. A felhívást három balatoni szervezet, a Balatoni Kör, a Csopaki Kódex és a Rizling Generáció