A rendőrség szerint elérheti a 79-et a múlt heti londoni tűzvész halálos áldozatainak száma. A vizsgálatot vezető rendőrtiszt hétfői tájékoztatása szerint az adat tartalmazza az eltűntek számát is, a hatóságok
A "hőszigetek" lakossága szenved, és a helyzetük várhatóan egyre súlyosabb lesz az évek múltával. A forróság hosszú távon nemcsak egészségügyi állapotukat befolyásolja, de ingatlanjaikra is veszélyt jelent. Helyzetük jobbra fordításához
Újabb három ingatlanközvetítő cég ellen indított pert a Pest Megyei Főügyészség. A kereset szerint tisztességtelen szerződési feltételeket kötnek ki, amikor elvállalják egy ingatlan eladását. Például akkor is kérik a közvetítői
Kínából származó bambusz csészét vontak ki a forgalomból magas formaldehid kioldódás miatt.
Az eladó ingatlanok mintegy 40 százalékát befektetők veszik meg, akik általában felújítandó lakást keresnek, míg a saját célra vásárlók inkább a felújított, energiahatékony otthonokat keresik.
Új minősítési rendszer lép életbe a jövőben a lakáshitelek piacán. Bár a fogyasztóbarát jelzőt csak a következő hónapokban kaphatják meg a megfelelő lakáshitelek, az egyik hazai pénzintézet legtöbb ilyen terméke
Több mint félmillió lakatlan ingatlan van Magyarországon, közülük minden ötödik a fővárosban – derül ki a KSH mikrocenzus felméréséből. Számos papíron üres lakásnak azonban igazából van lakója, mondja az ingatlanpiaci
Ha néha úgy tűnik az oldal lapozgatása közben, hogy a Facebook személyesen ismer bennünket, ezt azért érezzük, mert így is van.
A Grenfell Towert borító védőburkolat az USA-ban tiltólistán van; a kivitelező vélhetőleg költséghatékonysági megfontolásból választotta az anyagot - írja az Independent.
Bár a közösségi oldal másról se szól, hogy osszuk meg életünk eseményeit, vannak dolgok, amiket kár lehet online megosztani.
Az MNB statisztikák szerint a magyar háztartások jobban állnak, mint a szomszédosok. De mit jelent ez számokban?
A tervek szerint a római-parti védvonalszakaszon néhol akár a terepszinttől számítva a mintegy négyméteres magasságot is elérheti majd a duna-parti nyomvonalon kialakítandó mobil árvízvédelmi fal, és lesz olyan rész is,