A július 10-ével induló héten, a hétfői és a keddi viharokat követően csaknem négyezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. A jelenlegi adatok szerint egy ingatlanban átlagosan 125 ezer forint összegű kár esett. Ugyanakkor nagy a szórás, vannak több száz ezer forint összegű káresetek is, amely esetekben elsősorban az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg.
A bejelentések többsége – mintegy hatvan százaléka – a vihar, illetve az orkán erejű szél okozta károkra vonatkozott. A vihar mellett súlyos gondokat okoztak a villámcsapások, amelyek elsődleges hatása következtében kialakuló tűz, illetve a villámcsapások másodlagos hatása, az elektromos készülékekben esett károkról is folyamatosan érkeznek a bejelentések. Több településen súlyos fennakadást okozott a vihar az áramszolgáltatásban, mivel az erős széllökések miatt kidőlt fák kárt tettek a vezetékekben, a villanyoszlopokban. A társaságoknál a második-harmadik leggyakoribb károk a jégverés, illetve a tetőbeázás volt.