Nagyon sok gyereknek nem csak az iskolába járása szűnt meg március közepén, hanem a délutáni különórái is vagy befejeződtek vagy online platformra kerültek. Nyelvet tanulni hatékonyan lehet online is, de
A felmérésben részt vevő több mint kétezer brit fiatal 38 százaléka mondta azt, hogy az internetet biztonságos helynek tartja a megismeréshez és fejlődéshez, sőt a fogyatékossággal élő fiataloknál ez az
Másként gesztikulálnak a kétnyelvű gyerekek, több kézmozdulatot használnak, és ezekkel több információt közölnek, mint egy nyelven beszélő társaik – állapították meg a Zürichi Egyetem kutatói.
Az okostelefonok, táblagépek és egyéb digitális eszközök nemcsak a felnőttek életének lettek elengedhetetlen kellékei. A gyermekek ma már egyre hamarabb megismerkednek ezekkel az eszközökkel, és két-három évesen használják napi szinten,
A kutatások szerint a gyerekek egyharmada úgy megy iskolába, hogy nem reggelizik – mondta Antal Emese dietetikus péntek reggel az M1-en.
Elsősorban lakásvásárlásnál használják fel a családok a babaváró kölcsönt, ami a harmadik gyermek megszületése után teljesen támogatássá válik - mondta Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese az M1
Jászboldogháza és Tata nyerte el idén az UNICEF Gyerekbarát Település címét és a vele járó kétmillió forintot.
Bizonyos életkorban elkerülhetetlen néhány sérülés, baleset, amelyek inkább a mindennapok és a cseperedő csemeték velejárói, mintsem életveszélyes sérülések. Pánik helyett légy felkészült: mutatjuk mire számíts, míg kicsi a gyerek.
Szerkesztőség
2019.10.25.
Kisgyermekes szülőként az egyik legnagyobb kihívás, hogy olyan tízórait, uzsonnát állítsunk össze csemetéink számára, ami nem csak finom, hanem minőségi és változatos is. Ebben segít neked a SPAR Uzsidoboz programja. Ha neked van jó uzsonnaötleted, posztold és nyerj!
Egy új tanulmány szerint a kisgyerekeknél azért gyakori, hogy megharapják társaikat vagy a nevelőket az óvodában, mert a szülőknek nincs elég ideje arra, hogy beszélgessenek velük, és olvassanak nekik.
Az eStroller a német Bosch és a svéd Emmaljunga közös fejlesztése.
Számos felmérés mutatja, hogy a legtöbbet azzal segítünk, ha gyermekünket hagyjuk szabadon játszani, illetve játékos eszközökkel észrevétlenül fejlesztjük őket.