Az UNICEF Magyarország szerdán Budapesten, a gyermekjogi egyezmény elfogadásának 30. évfordulóján hirdette ki az UNICEF Gyerekbarát Település pályázat végeredményét. Minden évben azok a települések nyerhetik el a címet, amelyek a gyermekek jogait kiemelt kérdésként kezelik.
Mészáros Antónia, a UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója a Budapesten rendezett kerekasztal-beszélgetésen elmondta: 30 éve fogadták el a gyermekjogi egyezményt, de még ma is 41 millió gyermek van azonnali segítségre szüksége, 400 milliónak nincs hozzáférése tiszta ivóvízhez, valamint 200 millió 5 évesnél fiatalabb gyermek súlyosan alultáplált.
A beszélgetésen részt vevő Karácsony Gergely főpolgármester a légszennyezettséget, valamint a közlekedésbiztonság és lakhatás ügyét jelölte meg a gyermekeket érintő legnagyobb fővárosi problémának; mindhárom területen javító intézkedéseket helyezett kilátásba.
Elmondta, hogy Budapest Európa egyik legrosszabb levegőjű városa, és komoly problémának nevezte, hogy különösen a belvárosi iskolák környékén nagy a légszennyezettség. A legfontosabb célkitűzés, hogy a levegő minőségén javítsanak, bár ez nem megy egyik napról a másikra - mondta, hozzátéve, hogy egy európai uniós pályázatot készítenek elő, amely kifejezetten az iskolák levegőminőségének javítását célozza.
Ugyancsak a gyereket különösen érintő veszélyforrásnak jelölte meg a közlekedésbiztonság ügyét. Nagy probléma a fővárosban, hogy az iskolákat nehéz biztonságosan megközelíteni gépjárművel, ezért szeretnének elindítani egy olyan programot, amely az iskolák környékét biztonságos övezetté teszi - mondta a főpolgármester, kiemelve azt is, hogy a lakhatás ügye nemcsak Budapesten és Magyarországon, hanem egész Európában nagyon nagy probléma.
Az ingatlanárak drámai mértékben elszakadtak a jövedelmek növekedésétől, és "ez nagyon sok esetben a gyerekes családoknál hozza elő a legélesebb társadalmi helyzeteket" - mutatott rá Karácsony Gergely.
Közölte, vállalták, hogy a következő években, évtizedekben elkezdenek egy szisztematikus közösségilakásszektor-bővítést. Szeretnék a bérlakások, nonprofit lakások építésének támogatását bevezetni, illetve a kerületekkel közösen egységes szabályozást akarnak kialakítani, amely a rezsikiadások csökkentéséhez járul hozzá - jelezte.
Karácsony Gergely fővárosi önkormányzati feladatként jelölte meg a közlekedést és a hulladékszállítást. Ez utóbbi területen az a tervük, hogy a szelektív hulladékgyűjtés arányát növeljék. Oktatási intézményekkel szeretnének partnerséget kialakítani, hogy megnyerjék a gyerekeket az ügynek. A közösségi közlekedésről szólva elmondta, hogy az észszerűség keretein belül a családosok segítése érdekében szeretnék csökkenteni a tömegközlekedés díjait.
Karácsony Gergely egy felvetésre reagálva kiváló ötletnek nevezte, hogy a fővárosban is létrejöjjön ifjúsági önkormányzat.