A tél közeledtével nem csak mi lelünk menedékre az otthon meleg falai közt, hanem a penész is. A nem megfelelő fűtésrendszer okozta hő ingás, a teregetés vagy fürdés okozta pára
A fejlesztés, az ajánlott gyalogos és kerékpáros túravonalakat, valamint a főbb látványosságokat ábrázoló nyomtatott térkép egy bárki számára hozzáférhető mobilalkalmazás segítségével válik igazán látványossá.
Ha az Országgyűlés elfogadja az adótörvények javasolt módosítását, akkor az első házasoknak 24 hónapig - a családi kedvezmény mellett is - jár a havi 5 ezer forintnyi, első házasoknak járó
Csökken az internethasználat áfája, ami azt jelenti, hogy 7-10 százalékkal olcsóbban netezhetünk. Elsőre kis lépés, de gondoljunk csak bele, körülbelül egy havi előfizetési csomag árát spórolhatjuk meg évente.
A jó párnát az ember képes éveken át őrizni, ami érthető hiszen nehéz olyan fej alá valót találni, ami minden igényünket maradéktalanul kielégíti, ám a több éves ragaszkodással csak többet
Nem kell agyonmosni, sőt az öblítőtől sem lesz jobb a helyzet, már ami a durva szálú törülközőt illeti, mert attól nem lesz puhább. Ellenben egy hétköznapi csodaszer vaj puhává varázsolja
A fa és műanyag vágódeszka egyaránt képes olyan szagokat produkálni, hogy a finnyásabbak azonnal a szemétbe hajítanák. Ámde, a kuka helyett van jobb megoldás is, mégpedig néhány házi praktika, amivel
A berendezés sokat nyom a latban, ha az ember nyugalmáról, alvásminőségéről van szó. A leggyakoribb berendezési hibák mellett, most megtudhatod, mi a jó hálószoba berendezés titka.
Kedvenc párologtatónkat sokadik használata után, sajnos már nem elég csak vízzel átöblíteni, hogy megszabadítsuk a rátapadt illóolajtól. Ide bizony nehéztüzérség kell!
Apró kisbarátaink bárhol és bármikor felbukkanhatnak a lakásban. A váratlanul felbukkanó teremtmények ellen egyszerű megoldás az irtószer, de mi van akkor, ha pont nincs otthon? Íme néhány egyszerű megoldás, a
Dönthetnek a lakók arról, hogy az üzleti célból vásárolt lakás kiadható-e airbnb céljából. Ezzel nagy méregfogat húztak ki.
Azzal, hogy a társasházak nemet mondhatnak az airbnb-re végre rendeződhetnek a lakáspiaci árak?