A babona szerint szerencsétlenséget jelent, ha kiborul a só. A gyakorlat ellenben azt mutatja, hogy annál nagyobb szerencséd nem is lehet, már ami a házimunka hatékonyságát illeti.
Kéthavi csapadékmennyiség zúdult három óra alatt Szilvásváradra június közepén, a vihar hatalmas károkat okozott. A település alsó részén házakat, pincéket, veteményeseket öntött el víz, megrongálta az utakat és a kisvasút
A fővárosban átlagosan három százalékot, azaz egymillió forintot lehet alkudni a használt lakások árából. A legnagyobb tér az alkura az egyik legdrágább városrészben, az V. kerületben van, ahol akár öt
Nyáron, a turisztikai főszezonban hosszabb időre is felügyelet nélkül maradnak a lakások, ami jó hír a betörőknek. Az ingatlantulajdonosoknak viszont egyáltalán nem az, hiszen az okozott kár átlagosan félmillió forint.
A dohányzás káros hatásait mindenki ismeri, de azt viszont kevesen tudják, hogy nem csak az emberek, hanem házi állatok is ki vannak téve a passzív dohányzás ártalmainak, sőt jobban, mint
Három egyszerű fűszernövény, ami összekeverve halálos egyveleget alkot. Na jó, ha halálosat nem is, de hangya űzésre kiválót.
Egy értékesítendő új ingatlan esetében az áfatörvény szempontjából nem számít a lakás hasznos alapterületének a fedetlen vagy az 1,90 méter belmagasságot el nem érő fedett terasz.
Melyiket éri meg hosszabb távon fizetni? Nehéz kérdés, ami megfontolást kíván.
Nem ment el az eszünk, de állítólag hatékony módszer a vérszívók távol tartására!
Ahelyett, hogy kilyukadt harisnyád bosszúsan a kukába hajítanád, fogd be inkább multifunkcionális háztartási takarítórongynak.
Több oka is lehet, ha túl a tavaszi nagytakarításon még mindig nem érezzük elég frissnek lakásunk levegőjét. Magyar Donát aerobiológus, a Budai Allergiaközpont szakembere összefoglalta, hogyan javíthatunk a belső levegő
Budapesten, hosszú távú lakáskiadásnál az új vagy újszerű garzonok havi bérleti díja átlagosan 125 ezer forint, a kétszobásoké 168 ezer forint, a háromszobásoké a 200 000 forintot is meghaladhatja, a