A beruházások második negyedévi növekedése hozzájárulhatott a várakozásokat meghaladó GDP-adathoz, a jövőben pedig az energiahatékonysági fejlesztések fékezhetik a beruházásoknak a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt feltételezett visszaesését - így összegezték a
Újra megerősödött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon, a Duna House adatai szerint 2021-ben már 23 százalékkal több külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba, így tavaly 2716 esetben nyújtottak be
Pert nyert az ügyészség egy közérdekű perben, amelyet egy évek óta át nem adott budapesti lakópark építtetője ellen indított a lakásvásárlók érdekében, mivel a cég az adásvételi szerződésekben tisztességtelen feltételeket
Szó szerint tízezrével azonosította a francia adóhatóság az eltitkolt úszómedencéket a mesterséges intelligencia segítségével.
A Magyar falu program részeként 2019 óta 505 szolgálati lakás újult meg vagy épült mintegy 11 milliárd forint értékben - mondta el a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán telefonon
Az emberekhez hasonlóan a kutyákat is érinti az időskori demencia. Az a kutyus, amelyik régen kirohant az ajtón, egy nap talán bizonytalanul kóborol a szekrényhez, hogy kiengedjék.
Hatszorosára nőtt 2022 júliusában a hőszivattyúk iránti lakossági megkeresések száma a Daikin budapesti márkaboltjában és partnerhálózatában az előző év hasonló időszakához képest - mondta Zuggó Balázs, a fűtési, hűtési, szellőztetési,
Ma már egész fiatal kortól kezdve fontos része a gyerekek életének a számítógép. Hogy hány éves kor lenne az ideális, arról a szakemberek véleménye is megoszlik, az viszont biztos, hogy
Bizonyos lepkefajok szárnyát cink-oxiddal bevonva környezetkímélő módon és olcsón állíthatók elő fotonikus nanoszerkezetek, amelyek lehetővé teszik a napenergia közvetlen hasznosítását kémiai folyamatok előidézésére – állapították meg az Eötvös Loránd Kutatási
Építkezés vagy felújítás - annak, aki erre pénzt tud áldozni, ma nem az esztétika az elsődleges szempont. Az energiatakarossági felújítások kora visszavonhatatlanul beköszöntött.
Philadelphiában a hétvégén megkezdték egy XIX. századi, lengyel bevándorlók támogatásából épített, mára bezárt templom bontását, a helyiek éveken át próbálták megmenteni a történelmi épületet, amelynek helyére többemeletes lakóház kerülhet.
A nyaralók piacán továbbra is a balatoni és a velencei-tavi nyaralók a legkeresettebbek az ingatlan.com vasárnap közzétett elemzése szerint.