A havas téli hetek beköszöntével gondoljunk a madarak etetésére is. A kis testű énekesmadaraknak életmentő lehet az emberektől kapott táplálék.
A következő hetekben kapja meg a változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelek többsége a banki tájékoztató levelét arról, hogy a kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatúvá alakítania szerződését - hívta fel a
Jászboldogháza és Tata nyerte el idén az UNICEF Gyerekbarát Település címét és a vele járó kétmillió forintot.
Az év utolsó napja felé egyre többször érezzük magunkat fáradtnak, nyűgösnek, életuntnak. A dolog hátterében pedig valami egészen más áll, mint a szimpla kimerültség.
Az ingatlanbefektetési volumen idén 1,6 milliárd euró (mintegy 530 milliárd forint) körül lehet, ami elmarad a tavalyi 1,76 milliárd eurótól (580 milliárd forint), jövőre viszont ennél is magasabb lesz az
Az elmúlt hónapokban nőtt a babaváró támogatás iránti érdeklődés Duna House adatai szerint, a cég hitelcentruma által közvetített babaváró támogatások döntő többségét továbbra is ingatlanvásárlásra költik a fiatal családok.
Az elemzésből – melybe több mint 230 ezer embert vontak be – kiderül, hogy azoknak, akik rendszeresen járnak kocogni vagy futni, jóval kevesebb esélye van az idő előtti halálozásra. A
Sok embernek a skandináv lakberendezésről ez ugrik be; fából készült, könnyen összeszerelhető és pár éven belül elhasználódó bútorok, melyekből szinte miden ismerősödnél találsz egy darabot. Ugye ismerős? (X)
A tükörből visszakacsintó kockák kinek ne nyernék el tetszésüket? Ám elérni az áhított six packet nem csak edzéssel lehet, sőt!
A villanyszámla és otthonunk hangulata is attól függ, miként választunk a korszerű, energiatakarékos világítási megoldások közül. Lumenek, kelvinek és okoslámpák szegélyezik utunkat az áruházakban.
Elképzelted már valaha, hogy milyen lenne az élet víz nélkül? Vagy azt, hogy mire megy el napi 5000 liter belőle?
A szervezet gyakorlatilag képes bármire túlzott érzékenységet mutatni, a penész pedig főleg kiveri a biztosítékot az immunrendszernél. Ennek ellenére, gyakorta észre sem akarjuk venni a szervezetet súlytó allergia jelenlétét. Pedig