Jump to content

Építtetők kontra szomszédok: egyszerűbb lehet a bírósági döntés

2018. 06. 18. 13:40

Várhatóan a jövőben kiszámíthatóbb lesz, hogy az építtetők mikor lépik át azt a határt, amivel már jogilag is zavarják a szomszédokat, továbbá az is, hogy a zavarás milyen következményekkel jár – köszönhetően a Kúria iránymutatásával összhangban egységesebbé váló bírói gyakorlatnak.

 

Gyors fejlődésnek indult a hazai ingatlanpiac az elmúlt években, számos új lakóingatlan és kereskedelmi célú beruházás kezdődött. A pezsgést jól mutatja, hogy 2017-ben az újonnan átadott lakások száma 44 százalékkal, míg a kiadott építési engedélyeké 20,4 százalékkal nőtt az előző évihez képest.

A rengeteg építkezés ugyanakkor egyre több jogvitával is jár. A szomszédok gyakran szót emelnek, a zavaró hang-, zaj- és más hatások, esetleg káros anyag kibocsátás miatt. A vita rendszerint hamar jogi útra terelődik. A szomszédok eleinte birtokvédelmi eljárást indítanak a jegyző előtt, valamint az építésügyi hatóságoknál is megpróbálják megakadályozni az építkezést, végül az ügy többnyire a bíróság elé kerül.

Mi minősül szükségtelen zavarásnak?

A jogszabályok szerint az építtetők kötelesek tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarnák, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetnék. Az építkezésekkel ugyanakkor szükségszerűen együtt jár némi kellemetlenség, ezért fontos tisztázni, hogy mi minősül szükségtelen zavarásnak, vagyis meddig mehet el az építtető.

„A szomszédjogi vitákban a bíróságok a felek közötti érdekegyensúlyt, azok méltányos érdekeit mérlegelik. Jelenleg a különböző bíróságok ítélkezési gyakorlatában nincs egységes szempontrendszer annak felmérésére, hogy az egyes esetek összes körülményére kiterjedően mikor tekinthető a szomszédok zavarása szükségesnek vagy szükségtelennek” – hívta fel a figyelmet Harcos Mihály, a Deloitte Legal jogvita rendezési csoportjának vezető  ügyvédje.

 
(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)