Gyomorrontás, hasfájás, hasmenés, hányás – a gyomor- és bélrendszeri fertőzések tünetei sokszor a higiéniás szabályok betartásával megelőzhetőek lennének. Mit tegyünk, hogy a nyári melegben az étkezések kellemetlen mellékhatásait elkerüljük? Az
A gabonafélék és a belőlük készült élelmiszerek, ételek évezredekig képezték az emberi táplálkozás alapját, és természetesen még manapság is a legfontosabb alapanyagok között vannak. Az utóbbi években azonban először a magas szénhidrát-tartalom, majd pedig a glutén miatt is célkeresztbe kerültek. Kell-e tartanunk a gluténtől? Erről kérdeztük a dietetikust.
Az idén mintegy 30-35 ezer lakást kezdtek el építeni, amiből körülbelül 18 ezer készülhet el még ebben az évben – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Idén tízéves az OTP Business Társasházi Pályázata, amelyre az ország 173 településéről érkezett már nevezés, a legtöbb ugyanakkor minden évben a fővárosból. Tapasztalatok szerint az utóbbi időben egyre nagyobb az
Egyre gyakoribb az élelmiszer-allergia vagy élelmiszer-intolerancia mind gyermekek, mind felnőttek esetében. Az ismerősi körünkben biztosan sokan tudnánk mondani 2-3 embert, aki allergiás például a tojásra, a földimogyoróra vagy pedig laktózérzékeny. A betegek növekvő száma miatt vált szükségessé az allergének egységes jelölése az élelmiszerek csomagolásán. A nem csomagolt élelmiszerek esetében is tájékoztatni kell a vásárlókat.
Ez alkalommal a gyümölcsök és zöldségek jelölését vesszük górcső alá. Bár ezen termékek csomagolása nem azonos a feldolgozott élelmiszerekével, azonban a vásárlók megfelelő tájékoztatása így sem maradhat el.
A cseresznyeparadicsomnak is nevezett koktélparadicsomot néhány évtizede még nem találtuk volna a boltok polcain, napjainkra viszont nem csak a saláták nélkülözhetetlen hozzávalója, hanem a friss fogyasztásban lassan át is veszi a vezetést a hagyományos fajtákkal szemben.
Például úgy, ha sütemény készül belőle! A finomliszt a magyar háztartások alapvető élelmiszere, azonban érdemes megnézni, mire használható igazán, és mennyire illeszthetők be a kiegyensúlyozott táplálkozásba a vele készülő ételek.
Háztartások menüsorában a tészta egy alap hozzávalója az ételeknek. Köretként, egytálételként, süteményben egyaránt felhasználhatjuk. A főzésnél nem csak a finom ízek összhangjára, hanem az élelmiszer-biztonságra is érdemes odafigyelni. Cikkünkben bemutatunk
Napjaink egyik legkedveltebb ételei között tartják számon a bő zsiradékban sült burgonyát. Szinte valamennyi gyorsétkezde kínálatában megtalálható. A Szupermenta legújabb terméktesztjén ezúttal négy gyorsétteremlánc üzletében vizsgálódtunk.
A sült burgonya terméktesztek kapcsán fontos kérdéskörként merült fel az élelmiszerekben előforduló akrilamid. Pontosan mi is ez az anyag, milyen élelmiszerekben találkozhatunk vele, és a vásárlóknak mire érdemes figyelniük ezzel kapcsolatosan?
Bérleti díj, rezsi, kaja, költőpénz, átlagfizetés. Összeférhetetlennek tűnik igaz? Némi trükkel tehetsz azért, hogy kevesebb legyen a havi sárga csekken.