Jump to content

Nem számít lakáspiaci visszaesésre az idén az OTP Jelzálogbank

2021. 06. 02. 20:00

Tavaly országosan 19 százalékkal csökkent a lakóingatlanok forgalma, az idén bevezetett otthonteremtési támogatási elemek azonban tompíthatják a járvány negatív gazdasági hatásait, és több egyéb tényezővel együtt hozzájárulnak ahhoz, hogy a még egy éve is várt lakáspiaci recessziót elkerüljük - közölte az OTP Jelzálogbank szerdán az MTI-vel.

A pénzintézet szerint több oka is lehet a forgalom növekedésének. A keresletet jelentősen emelheti az állami otthonteremtési program, a munkaerőpiaci helyzet javulása, és a korlátozások alatt kényszerből felhalmozott megtakarítások tömege.

Hozzátették, hogy az inflációs félelmek, az alacsony kamatok, az olcsó hitelek is újabb vásárlókat hozhatnak a lakáspiacra, visszaesési kockázatként pedig csak az esetleges újabb járványhullámokat említették.

A kereslet élénkülését az idei első negyedév értékesítési tapasztalataival igazolta az OTP Jelzálogbank. Éves összevetésben harmadával bővült a forgalom, bár nem egyenletesen, hiszen a pesti belváros fellendülése még várat magára. A főváros vonzáskörzete ugyanakkor felfutóban van, miután a járvány kiköltözési hullámot indított el. A kertvárosok hosszú távon is értékállóak lehetnek, de a jó infrastruktúra, és a munkahely közelsége is meghatározó szempont maradhat - írták.

Hozzátették, hogy a lakáspiaci átrendeződést a tavalyi adatok is megerősítik. A városokban a 19 százalékos forgalomcsökkenési országos átlagnál nagyobb, a községekben viszont kisebb volt a visszaesés. A Balaton déli partja különösen népszerű volt, Budapesten viszont nem volt olyan városrész, ahol ne mérséklődött volna a kereslet. Legkevésbé a külső kerületek estek vissza, a 15. kerületben alig 1 százalékos a csökkenés, a belvárosban viszont elérhette a 45 százalékot is. A fővárosban tavaly 26-28 ezer adásvétel jött létre, ami 16 százalékos csökkenést jelent.

A közlemény szerint a kereslet átalakulása az árak változásában is látszik. Somogyban a kiugró mértékű, 30 százalék körüli drágulást a Balatonhoz közeli ingatlanok felfutásával, míg Tolnában a szintén jelentős, 17 százalékos árnövekedést a paksi beruházással magyarázták.

Tíz százalék feletti volt a drágulás Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Békés, Heves és Hajdú-Bihar megyében, Vas megyében viszont csak 4 százalék. Az árak a nagyvárosokban nem estek vissza sehol, de a budapesti belvárosban a lakásárak emelkedése alig haladta meg az 1 százalékot. A kereslettel arányosan a külső kerületek drágultak a legjobban, 10 százalék felett. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a viszonylag kedvező árak miatt a befektetési célú vásárlók hamar visszatérhetnek a lakáspiacra, így a keresleti különbségek is mérséklődhetnek.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)