Jump to content

A vásárlói zsebéhez igazított lakásokat kezdett gyártani az IKEA

2019. 09. 23. 15:34

Az IKEA új projektje kapcsán Nagy Britanniában olyan házakat szeretne építeni, amelyek költségét ki tudják fizetni a tulajdonosok.

Az IKEA megfizethető bútoraival meghódította a világot, most pedig a megfizethető otthonok fele fordítja figyelmét, BoKlok csoportjának segítségével. A csoport neve egy svéd szóból származik, melynek jelentése élj okosan. A csoport eddig több mint tizenegyezer házat épített Svédországban, Finnországban és Norvégiában – olvasható a CNN honlapján.

Worthing, egy dél-angliai város együttműködik a BoKlok fejlesztő céggel, az Ikea és a svéd Skanska építőipari vállalat közös vállalkozásával. A cég úgy véli projektjuk megoldás lehet a súlyos házhiányra, hiszen a gyárakban gyorsan összerakott házakat az átlagkeresők  számára is elérhető áron tudják kínálni.

A fejlesztőcég alapos gazdasági felmérést végzett a kisvárosban, és az eredmények alapján ajánlatot tett a város vezetőségének. Körülbelül százhatvan házat építene a helyi önkormányzattól bérelt földterületre, amelynek harminc százalékát közlakásoknak szánná. 

A maradék hetven százalék a Boklok „Left to Live” fizetési modellje alapján működne, amely szerint a tulajdonosok egyszerre csak annyit fizetnek ki a jelzálogból, amennyit meg tudnak engedni maguknak azután, hogy kifizették az adókat és egyéb költségeket.

A helyi tanácsosok elmondták az építkezést a tervek szerint 2021 januárjában fogják elkezdeni, és az első lakók akár már áprilisban beköltözhetnek új otthonaikba.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)