Jump to content

Alig van már új lakás a Belvárosban

2019. 04. 05. 18:05

A budapesti újlakáspiacon a legnagyobb, közel 50 százalékos drágulás a XIX. kerületben következett be, az újépítésű otthonok kínálata pedig a IX. kerület új városnegyedében bővült a leginkább az elmúlt évben. 

A Futureal-csoporthoz tartozó Cordia fővárosi újlakáspiacot átfogó új elemzéséből ezen túl többek közt kiderül, hogy 

  • a négyzetméterenkénti átlagár közel 20 százalékkal emelkedve elérte a 832.000 forintot;
  • Budán tempósabb drágulás következett be, mint Pesten;
  • számottevően szűkült a belvárosi kínálat;
  • a fejlesztők az egy évvel korábbinál több, 8200 lakást értékesítettek;
  • az idén a tavalyinál négyszer több, mintegy 14.500 új lakást adhatnak át.

Kiegyensúlyozott kereslet és kínálat mellett számottevően drágultak tavaly az új lakások Budapesten, a 2016-ban elindult újlakáspiaci boom pedig immár abba a fázisába jutott, hogy érdemi mennyiségű új lakást adnak át a fejlesztők. "Tavaly a Cordia becslései szerint több mint 3000 új otthont vehettek birtokba tulajdonosaik, az idén pedig ennél négyszer több, vagyis mintegy 14.500 lakás átadása várható" - mondta Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója.

A fejlesztők az év során 8200 lakást értékesítettek, ami százzal több, mint 2017-ben. A kedvezményes lakásáfa körüli bizonytalanság ugyanakkor több tekintetben is nyomot hagyott a piacon. Az értékesítésre meghirdetett lakások száma tovább csökkent, a 2017. évi 9700-ról 7700-ra; az eladások csupán 40 százaléka történt a második félévben; július és szeptember között pedig alig 1500 új lakás jelent meg a fejlesztők kínálatában. Ez utóbbi az elmúlt két év legkisebb adata.

"A piac mindemellett egyensúlyban van, hiszen gyakorlatilag annyi lakás talált vevőre, mint amennyivel megjelentek a fejlesztők, továbbá a piacon egy évnyi keresletnek megfelelő kínálat van jelen" - fogalmazott Földi Tibor. 



A XIX. kerületben nőttek a leginkább az árak

Az erős kereslet és a folyamatosan növekedő kivitelezési költségek nyomán folytatódott az új lakások drágulása. A december végén vevőre váró budapesti új lakások átlagos négyzetméterára 832.000 forint volt. Ez az egy évvel korábbi 705.000 forintos átlagot 18 százalékkal múlja felül, ezen belül pedig a második félév hozott tempósabb, mintegy 10 százalékos drágulást. "Mivel a kereslet és a kínálat gyakorlatilag egyensúlyban van, tévhit, hogy a túlkereslet állna a lakásárak emelkedése mögött" - húzta alá a Cordia vezérigazgatója.

Az árak a budai oldalon nőttek nagyobb mértékben: a 20 százalékos drágulás 928.000 forintos átlagárat eredményezett az év végére, ezen belül pedig a szűk kínálatú hegyvidéki és belső területek áremelkedése volt kiemelkedő. Pesten nem egészen 17 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár, 686.000 forintról 800.000 forintra.

A legnagyobb ütemű, a fővárosi átlagot messze felülmúló drágulás a XIX. és a VI. kerületben következett be. A XIX. kerületben az átlagár közel 50 százalékkal 620.000 forintra ugrott azért, mert itt csak az idén jelentek meg újépítésű lakások érdemi mennyiségben, e projektek ára pedig - a piachoz igazodva - lényegesen magasabb volt a korábbi szűk, megmaradt kínálaténál. 

Beindította a Ferencvárost a Millennium-negyed

A fővárosi újlakáspiacon mennyiségben továbbra is a XIII. és a XI. kerület számít a legmeghatározóbbnak, e két kerületben található az értékesítésre meghirdetett otthonok 40 százaléka, illetve a vevőre váró lakások 36 százaléka. Jelentős előrelépés történt a IX. kerületben, ahol 1300-nál is több lakás érkezett a piacra idén. E bővülés túlnyomó többségét mintegy 800 otthonnal a Középső-Ferencváros megújuló városrésze, a Millennium-negyed adja, az itt induló projektek közel felét pedig a Cordia jegyzi.

A Nagykörúton belül kevesebb mint félezer új lakást kínálnak a fejlesztők, az átlagos négyzetméterárak a Palotanegyedben elérhető 950.000 forinttól az V. kerület exkluzív projektjeire jellemző 1.900.000 forintig terjednek. E területen a fejlesztések jelentős része - főként a VI. és a VII. kerületben - tetőtérbeépítés. A rövid távú kiadás szempontjából jövedelmező VI. kerületben ráadásul tavaly jelentős kínálatcsökkenés is történt, amivel párhuzamosan a 900.000 forint alatti átlagos négyzetméterár 1.200.000 forint fölé emelkedett úgy, hogy a Nagykörúton belüli területeken már 1.400.000 forint az átlagár.
A körúton kívüli, de még mindig központi fekvésű területek kínálata szintén szűkös, ami alól lényegében csak a Millennium-negyed jelent kivételt. Itt - bár a tavaly már megindult a drágulás - az átlagos kínálati ár továbbra is kedvező. Az erre a környékre jellemző 788.000 ezer forintos négyeztméterár ugyanis elmarad nem csak a Belvárostól hasonló távolságra található Újlipótváros átlagától (950.000 Ft/nm), de a VIII. kerület megújulásra váró Magdolna-negyedének 840.000 forintos átlagától is. 

(Forrás: hazesotthon.co.hu;Cordia | Kép: pixabay.com)