Jump to content

Komoly az érdeklődés a Minőségi Otthoncsere Program iránt

2018. 02. 21. 14:00

Sikeres a hódmezővásárhelyi önkormányzat által meghirdetett Minőségi Otthoncsere Program, az érintett családok csaknem fele már érdeklődött arról, miként költözhet panelépületből családi házba – közölte Hegedűs Zoltán (Fidesz–KDNP) alpolgármester szerdán az alföldi városban.

 

Az önkormányzat az év elején írt ki pályázatot a Csengettyű közben található tízemeletes panelházban élő családok lakhatási körülményeinek javítására – mondta hegedűs Zoltán alpolgármester a tizedik pályázóval kötött szerződés aláírása alkalmával.

Az 1975-ben emelt 210 lakásos épületben a lakók közül 90 jelezte érdeklődését, 37 tulajdonos már beadta pályázatát, 15-ről pedig döntött a közgyűlés – tudatta az alpolgármester. Hozzátette: az önkormányzat nyolc családnak már át is utalt összesen 91 millió forintot.

A Modern Városok Program keretében megvalósuló országos mintaprojekt keretében az önkormányzat támogatást nyújt a panelépületben élők lakhatási körülményeinek javításához. A lakás vételára és a támogatás együttes összegének maximuma 12 millió forint, amennyiben hódmezővásárhelyi családi házat kíván a pályázó vásárolni. Legfeljebb 10 millió forint a vételár és a támogatás együttes összege, amennyiben Hódmezővásárhelyen lévő nem iparosított technológiával épült lakást vásárol az érintett. A támogatás 15 százalékkal, legfeljebb 900 ezer forinttal emelhető két- vagy többgyermekes család esetén.

A tizedik szerződést aláíró Bögre Ágnes közölte, lakásukban komoly felújításokra – például az elektromos hálózat teljes cseréjére – lenne szükség. Már régóta szerettek volna elköltözni, ezt azonban anyagi lehetőségeik miatt korábban nem tudták megtenni – tette hozzá.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)