Jump to content

Évről évre nő a tégla iránti kereslet

2018. 01. 30. 13:30

Jelentős további fellendülésre számít idén a tégla- és cseréptermékek iránti keresletben a Magyar Téglás Szövetség elnöke – írta keddi számában a Magyar Idők.

 

Kató Aladár a lapnak azt mondta: nem kell építőanyag-hiányra számítani, ha olykor kisebb csúszásokkal is, de a gyárak és a kereskedők tudják majd teljesíteni a megrendeléseket.

Közlése szerint az előzetes várakozásoknak megfelelően 2017 nagyon kedvező év volt a tégla- és cserépgyáraknak. Már egy évvel azelőtt erőteljesen megnőtt a kereslet az égetettkerámia-termékek iránt, de tavaly 30-35 százalékkal tovább bővült a piac – mondta. A folyamatban lévő társasházi és családi házas építkezések egész évben biztosították a folyamatos keresletet, és ez a közeljövőben is hasonlóképpen lesz. Kató Aladár kiemelte, hogy a kormányzat lakásépítést ösztönző lépéseinek köszönhetően a korábbi évekkel ellentétben tavaly már nemcsak a nagyvárosokban, ipari központokban indultak meg az építkezések, hanem kisebb településeken is nőtt az építési kedv szerte az országban.

Hangsúlyozta: a családi otthonteremtési kedvezmény további könnyítései valószínűleg még kedveltebbé teszik majd a támogatást az építkezni, lakást vásárolni tervezők körében. Egyedüli bizonytalanságot az értékesítésre szánt új lakások ötszázalékos forgalmi adójának hosszabb távú sorsa jelent. Tavaly már jóval több mint tízezer lakást adtak át, idén pedig akár 20 ezer is elkészülhet, mind a társasházi otthonoknál, mind a családi házaknál további jelentős bővülést várnak idén.

(Forrás: penzugyguru.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)