Nemrég a tudósok felfedezték azt a titkos összetevőt, amely lehetővé tette a rómaiaknak, hogy tarós legyen az általuk használt építőanyag. Amerikai, olasz és svájci kutatók 2000 éves betonmintákat elemeztek, amit a közép-olaszországi Privernum régészeti lelőhelyen lévő városfalból vettek, és amik összetételükben hasonlítanak a Római Birodalomban található más betonokhoz.

Megállapították, hogy a betonban lévő fehér darabok, az úgynevezett mészrögök adták a betonnak azt a képességet, hogy az idővel kialakult repedéseket „gyógyítani tudják”.

A fehér darabokat korábban figyelmen kívül hagyták, mert azt hitték, hogy a hanyag keverés vagy a rossz minőségű nyersanyag bizonyítéka.

A római feljegyzések kötőanyagként az oltott mész használatát említik – amikor a meszet először vízzel vegyítik, mielőtt összekeverik –, ezért a tudósok azt gondolták, hogy így készítették a betont. De további vizsgálatokkal a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a mészrögök azért keletkeztek, mert a beton keverésekor nem oltott meszet, hanem égetett meszet (a mészkő legreaktívabb és legveszélyesebb száraz formája) használtak. Elvégeztek egy kísérletet is, amelynek során két betonmintát készítettek, az egyiket római, a másikat pedig a modern szabványok szerint, majd szándékosan megrepesztették őket.

Két hét elteltével a víz nem tudott átfolyni a római recept szerint készült betonon, míg az égetett mész nélkül készült betondarabon igen. Kiderült, hogy a mészhalmok a repedésekben feloldódtak, és a víz hatására kristályossá váltak, ezzel szinte „meggyógyítva” azokat, hiszen ez meggátolta, hogy a beton tovább repedjen.

A kutatók szerint ez az „öngyógyító” lehetőség kikövezheti az utat a tartósabb, fenntarthatóbb, modern beton előállításához.