Az előző hónapban még országosan 1,1 százalékkal, Budapesten pedig 0,8 százalékkal nőttek a bérleti díjak.
Decemberben az elmúlt hónapok növekedésének eredményeként az országos lakbérindex már nagyjából elérte a járvány előtti szintet, a budapesti azonban még elmaradt attól. A közép-dunántúli és a dél-dunántúli településeken átlagon felüli 15,0 százalékos, illetve 14,0 százalékos volt a lakbérek éves emelkedése, míg Észak-Magyarországon csupán 5,6 százalékos.
A főváros budai oldalán emelkedtek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest: a budai hegyvidéki kerületekben 1,5 százalékkal, a többi budai kerületben átlagosan fél százalékkal. Hasonlóan fél százalékos volt a növekedés a pesti belső kerületekben is, míg a pesti átmeneti és külső kerületekben kissé (0,3, illetve 0,6 százalékkal) mérséklődtek a bérleti díjak.
Az előző decemberhez képest Budapesten átlagosan 12,7 százalékkal magasabb lakbérért hirdették a kiadó lakásokat tavaly decemberben. A pesti belső kerületekben volt a legnagyobb drágulás 13,8 százalékos; a budai hegyvidéki és egyéb kerületekben 14,3, illetve 11,0 százalékos, a pesti átmeneti kerületekben pedig 11,0 százalékkal nőttek az árak.
A KSH szerint a lakásbérleti piac nagyvárosi koncentrációját és azon belül a főváros erőteljes túlsúlyát egyértelműen tükrözi a számításokhoz figyelembe vett hirdetések megoszlása. Országosan a kiadó lakások kínálata érdemben nem változott, ami mögött vidéken minimális csökkenés, Budapesten pedig kismértékű növekedés húzódott meg. Ennek következtében az arányok némileg eltolódtak a főváros irányába, a 2021-ben figyelembe vett hirdetések 65 százaléka fővárosi, 24 százaléka megyei jogú városban lévő lakásra vonatkozott - írták.
A tavaly kiadásra meghirdetett lakások alapterülete Budapesten átlagosan 53 négyzetméter, a megyei jogú városokban 55 négyzetméter volt. A kisebb településeken - a nem megyei jogú városokban és községekben - általában nagyobbak a kiadó lakások, átlagos alapterületük 64 négyzetméter volt. A legnagyobb, átlagosan 71 négyzetméteres albérleteket továbbra is Pest megyében hirdették.