Jump to content

Csökkent a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban szeptemberben

2021. 10. 25. 16:37

A vártnál kevesebb lakóingatlant kezdtek el építeni szeptemberben az Egyesült Államokban, a kiadott építési engedélyek száma pedig egyéves mélypontra esett az égető nyersanyag- és munkaerőhiány közepette, erősítve azokat a várakozásokat, hogy jelentősen lassult a gazdasági növekedés a harmadik negyedévben.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint szeptemberben évesítve 1 millió 555 ezer lakóingatlan építését kezdték el, ami augusztushoz képest 1,6 százalékos csökkenést, de az egy évvel korábbihoz viszonyítva 7,4 százalékos emelkedést jelent.

Elemzők jobb adatra számítottak, 1,62 milliót vártak az augusztusi 1,58 milliós szám után.

A lakóingatlanpiac legnagyobb szegmensét jelentő családi házakból éves szintre kivetítve 1 millió 80 ezer ház építését kezdték el, csakúgy mint augusztusban. Tavaly szeptemberhez képest viszont 2,3 százalékkal csökkent számuk.

Az öt vagy több lakásból álló társasházakból évesítve 467 ezer építését kezdték el, havi összehasonlításban 5,1 százalékkal kevesebbet, éves összevetésben viszont 38,2 százalékkal többet.

A kiadott építési engedélyek évesített száma egyéves mélypontra, 1 millió 589 ezerre csökkent az augusztusi 1 millió 721 ezerről. Elemzők 1,68 milliós számot vártak.

A családi házakra kiadott építési engedélyek száma 0,6 százalékkal, 1 millió 54 ezerre nőtt augusztusban.

A befejezett lakóingatlan-építések évesített száma 13 havi mélypontra, 1 millió 240 ezerre süllyedt. Ez 4,6 százalékkal marad el az augusztusi 1 millió 300 ezres értéktől, a tavaly szeptemberi 1 millió 426 ezernél pedig 13,0 százalékkal kevesebb.

Egy friss felmérés szerint októberben javult az építőipari vállalkozások hangulata, miután a lakások iránti kereslet pedig továbbra is erős maradt, ami ellensúlyozta a munkaerőhiány, illetve az ellátási láncok zavarai miatti nehézségeket.

Az ingatlanpiac az amerikai gazdaság egyik kiemelkedően teljesítő ágazata, de a koronavírus-járvány megfékezése és az erős infláció miatt emelkedő jelzáloghitel-kamatok fékezik a lendületet. A járvány miatt otthonaikba kényszerült amerikaiak milliói kerestek nagyobb és kényelmesebb házat az elővárosokban vagy más ritkábban lakott területeken, de ez a hátszél már nem olyan erős a munkahelyek és az iskolák újranyitása óta.

Az ingatlanberuházások csökkentek a második negyedévben és valószínűleg a harmadik negyedévben is, de az előző három negyedévben erős, két számjegyű ütemben nőttek. Az atlantai Federal Reserve becslései szerint a hazai össztermék évesített növekedési üteme 1,2 százalékra mérséklődött július-szeptemberben a második negyedévben mért 6,7 százalékról.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)