Jump to content

Elindult a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program

2021. 05. 04. 18:32

Már beadhatók a pályázatok a vállalkozások a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a program első körében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken.

"A Magyar Falu Programmal összhangban nyíló új pályázati lehetőségnek köszönhetően a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni. Kiemelt célunk, hogy minden falusi ember életminősége javuljon, melynek érdekében a harmadik éve tartó Magyar Falu Program eddig tisztán hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése most először európai uniós forrásokkal is kiegészül" - idézi a közlemény Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost.

"Magyarország nem Budapest határában ér véget, hanem ott kezdődik igazán. Éppen ezért indítottuk útjára a kifejezetten kistelepülési vállalkozásoknak szóló Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot, amely több szempontból is rendkívüli, hiszen a legkisebb hazai településeken, kisvállalkozások pályázhatnak a megerősödésüket szolgáló, 2-10 millió forint közötti támogatásra" - hangsúlyozta a közlemény szerint György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Hozzátette, a kormány célja, hogy a magyar vállalkozásokat megerősítve indítsa újra a gazdaságot.

Az összesen 25 milliárd forint keretösszegű Magyar falu vállalkozás-újraindítási programra 2021. április 30-tól lehet pályázatot benyújtani. A 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, a támogatás intenzitása maximum 70 százalék. Vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam. A lehívható előleg mértéke 25 százalék - írták.

A támogatható tevékenységek körét a mikrovállalkozások igényei szerint határozták meg, a támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is - tették hozzá.

A magyar vállalkozások megerősödésének egyik záloga a tanulás, ezért részlegesen elszámolható a képzés igénybevétele is. Emellett a pályázatban szintén részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment tevékenység is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet - áll a közleményben.

A további részleteket a felhívás tartalmazza, amely a https://www.palyazat.gov.hu oldalon érhető el.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)