Jump to content

Budapesten több mint tízezer Airbnb-szállás volt elérhető

2020. 07. 10. 17:50

A koronavírus-járvány előtt virágkorát élte a rövid távú lakáskiadás, Budapesten több mint tízezer Airbnb-szállás volt elérhető. A járvány hatására egyik napról a másikra leállt a turistaforgalom, és több lakás is üresen maradt, ezért, hogy a bevételkiesést pótolják a lakástulajdonosok hosszú távra adták ki ingatlanjaikat, ami negatív árspirált eredményezett a bérleti díjakban.

Szigorúbb szabályok vonatkozhatnak a jövőben a rövid távú lakáskiadásra, mint eddig – lehet olvasni a magyar sajtóban. Az Airbnb-szállás jellemzően a fiatal turisták körében népszerű. Választék pedig van bőven, a nagyvárosokban már rengeteg ilyen jellegű apartmant lehet kivenni. A szállodák emiatt azonban jelentős versenyhátrányba kerültek, ezért is lehet szükség a szabályozásra. Azt mondják, a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy időkorlátot vezetnek be, vagyis megszabják, hány napig lehet kivenni a lakáshoteleket.

Az Airbnb öt-hat éve vált népszerűvé

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, az Airbnb nemzetközi weboldalát 2012-ben alapították. A weboldalon könnyen ki lehet bérelni a rövid távra kínált lakásokat. A szolgáltatás az elmúlt öt-hat évben vált népszerűvé. Az egész ötlet a közösségi gazdaságtan elvén alapszik – tette hozzá.

Kiemelte, az Airbnb típusú magánszállások gócpontja Budapesten alakult ki, mert Magyarországon a külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák több mint 90 százaléka a fővárosra koncentrálódik. Ennek megfelelően egész iparággá alakult a rövid távú lakáskiadás, ami leginkább a főváros turisztikailag kiemelt részein, illetve a belvárosi kerületekben a legnépszerűbb – tette hozzá.

Kiemelte, a járvány előtt Budapesten több mint tízezer ingatlan volt kibérelhető rövid távon.

A koronavírus hatására egyre többen adták ki hosszú távra is ingatlanjukat 

Arról is beszélt, hogy a 2014-2015-ben a dinamikus gazdasági fejlődés, a lakossági jövedelememelkedés és a turizmus fellendülése óriási lendületet adott a rövid távú lakáskiadásnak, ami pedig szinte duplájára emelte a belvárosi kerületekben a bérleti díjakat és a lakásárakat. Hozzátette, a magas bérleti díjak lassan kigyűrűztek az egész fővárosra, majd a többi nagyvárosra is.

A koronavírus-járvány következtében gyakorlatilag egyik hétről a másikra leállt a nemzetközi turizmus, az Airbnb-n kínált lakások üressé váltak. A tulajdonosok felismerték, hogy az üresen álló lakásnál még az is jobb, ha közép- vagy hosszú távra adják bérbe azt. Ennek következtében megnőtt a kínálat a hosszú távú lakásokiadások piacán – mondta.

Hozzátette, április–májusban több mint harminc százalékkal több lakást adtak bérbe a tulajdonosok, mint februárban.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)