Jump to content

Így ne vigyük be az otthonunkba a vírust

2020. 05. 20. 20:00

A korlátozások enyhítése miatt egyre többet leszünk a szabadban és a szűkebb családi körön kívül akár ismerőseinkkel is találkozunk, ezért most azoknak a felületeknek – mint például a kocsikulcs vagy a kézitáska – fertőtlenítése is fontos lehet, amikre eddig nem gondoltunk. A K&H gyógyvarázs program azokat az otthoni eszközöket és területeket gyűjtötte össze, amikre a korlátozás enyhítése miatt a következő hetekben még inkább érdemes odafigyelni.

A korlátozások enyhítése miatt többet leszünk a szabadban és gyakrabban találkozunk ismerőseinkkel, barátainkkal, miközben a munkahelyekre is fokozatosan visszatérünk. „Önmagunk és közvetlen környezetünk védelme továbbra is kiemelten fontos. A nagyobb mozgástér miatt azonban az otthonunkba behordott kórokozók, szennyeződések száma is megnövekedhet. Most tehát jobban kell figyelnünk a lakáson kívül és belül is használt tárgyaink alapos fertőtlenítésére és azokra a felületeknek a tisztítására is, amikre eddig az otthonlét miatt akár nem volt szükség” – nyilatkozta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Miután kint jártunk

Otthonunkig kórokozókkal teli út vezet, amikor pedig hazaérünk, kézmosás előtt azokat a felületeket – mint például a csengőt, a bejárati ajtó kilincsét, a cipősszekrényeket és a ruhafogasokat – is megfogjuk, amiket a legtöbbször nem tisztítunk. Érdemes ezért ezeket a területeket is fertőtleníteni, ugyanis minél többet leszünk a szabadban, annál nagyobb mennyiségű szennyeződést vihetünk be akár ruházatunk által is a lakásba. A bevásárlószatyrokat továbbra is az előszobában vagy a padlón tároljuk, kipakolás után pedig javasolt még egyszer kezet mosni.

A konyha lehet a gócpont

A fertőtlenítés leggyakoribb helyszínei a fürdőszoba és a mosdó, most azonban a konyhára is nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Itt ugyanis a család minden tagja rendszeresebben fordul meg, ezért nemcsak az akár több mint 70%-os baktériumtartalmú mosogatószivacs rendszeres cseréje, hanem a konyhai felületek, illetve a hűtőszekrény fogantyújának és polcainak akár heti fertőtlenítése is szükséges lehet a következő időszakban. Vásárlás után ajánlott a termékek csomagolásának alapos áttörlése, még a tisztítószereké is, hiszen ezeken a felületeken is megtapadhatnak a szennyeződések. Emellett figyelnünk kell olyan, a konyhába nem való tárgyakra is, mint a pénztárca, a kocsikulcs, a lakáskulcs vagy akár a kézitáskánk, amelyeket előszeretettel szoktunk a pulton vagy az ebédlőasztalon hagyni, hogy ezek a lakásunkon kívül gyakrabban használt tárgyak ne kerüljenek az élelmiszerek közelébe.

Offline vírusvédelem a digitális eszközöknek

A mobiltelefon, tablet vagy számítógép képernyőjén és klaviatúráján a koronavírus akár napokig is veszélyeztetheti a felhasználó egészségét. Ráadásul ezek a tárgyak a munkahelyeinken és a tömegközlekedési eszközökön is sokszor nálunk vannak, majd az egész lakáson keresztülhurcoljuk. A munkánk során vagy szórakozásként használt készülékeink esetében ezért fokozottan figyeljünk arra, hogy a következő hetekben az otthonunkba hazatérve fertőtlenítő kendővel törüljük át a felületeiket.  Főzés előtt nézzük meg a receptet és akár írjuk fel magunknak, ne vacsorakészítés közben nyomogassuk a telefonunkat. Lefekvéskor pedig ne az ágyunkban, a párnánk vagy az arcunk közelében tartsuk ezeket a készülékeket. Ezekkel az aprónak tűnő lépésekkel most sokat tehetünk azért, hogy a koronavírus terjedését folyamatosan megfékezzük.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;K&H | Kép: pixabay.com)