Jump to content

Ötödével csökkent a fővárosi lakáspiaci kereslet az idén

2020. 01. 06. 14:28

Jelentősen változott az idén a magyarországi ingatlanpiac, amelyet továbbra is alapvetően befolyásol a fővárosi lakáspiac, s bár a Duna House szerint a népszerűségi lista nem változott sokat, a fővárosi kereslet volumene azonban jelentősen, közel 20 százalékkal csökkent az idén.

A csökkenés ellenére az árakban még nem volt jelentős változás és összességében még mindig aktív a budapesti ingatlanpiac.

A cég közleménye szerint a társaság szakemberei több érdekességgel találkoztak 2019-ben: míg 2018-ban még hatmillió forintért is lehetett lakást találni, az idén a fővárosban már minimum 7-7,5 millió forintot kellett fizetni a legolcsóbb ingatlanokért, igaz, ennyiért már több kerületben, például a VII. és VIII. kerületben is lehetett lakást venni.

A legtöbb esetben felújításra szoruló kis lakásokat, vagy régebbi házat lehetett ezért az árért kapni, amire nagy valószínűséggel bőven kellett még költenie az új tulajdonosnak. A skála másik oldalán is van miből válogatni, jó néhány 300 millió forint körüli adás-vétel zajlott 2019-ben, a legdrágább ház a budai oldalon több mint 600 millió forintért cserélt tulajdonost.

A teljes piacot nézve kiderül, hogy a fővárosban az átlagos négyzetméterár 576 ezer forint volt, amihez 41 millió forintos lakásár kapcsolódott – közölték és hozzátették, hogy Budapesten a legtöbben még mindig Angyalföldön keresik új otthonunkat, az ingatlankeresők közel 18 százaléka ebben a kerületben szeretne ingatlant vásárolni, amelyet kis lemaradással Zugló követ. A dobogó harmadik fokán a legnépszerűbb budai lokációk a II. és a XI. kerület szerepel.

Az idén az adás-vételek egy százalékát tették ki a 25 négyzetméter alatti minigarzonok, amelyek közül egy XII. kerületi nyerte el idén a legkisebb budapesti lakás címet a mindössze 10 négyzetméterével. A rendkívül jó elhelyezkedésének köszönhetően azonban ezért a lakásért is több mint 12 millió forintot fizetett az új tulajdonosa.

A családi házak közül a legnagyobbat a XVI. kerületben vették meg, a kilenc szobás villaépület több mint 600 négyzetméter, három konyhával és négy fürdőszobával rendelkezik, és közel 300 millió forintért cserélt tulajdonost.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)