Jump to content

A falusi csok lökést adhat a kistelepülések lakáspiacának

2019. 11. 29. 22:55

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetése mindenképpen lökést adhat a főleg a nagyvárosok közelében elhelyezkedő kistelepülések lakáspiacának – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője pénteken az M1 aktuális csatornán.

 

Kifejtette, nyár óta a nagyvárosi és a fővárosi ingatlanpiacok kicsit megtorpantak, az érdeklődés már nem olyan intenzív, mint korábban volt. A kínálati árak sem emelkednek olyan mértékben, mint eddig, sőt megállt a drágulás.

 
A kistelepülések ingatlanpiacán viszont tart a lendület, egyre drágábban lehet ingatlanokat vásárolni, de még ez az egyre magasabb ár is jócskán elmarad a nagyvárosiakétól – tette hozzá.
 
A ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a műsorban szólt arról is, hogy a kedvezményes lakásáfa leginkább a nagyvárosokban hozta meg az építési kedvet, főként a beruházók által épített lakások, lakóparkok esetében. A kistelepüléseken a kedvezményes lakásáfa azokat érintette, akik generálkivitelezőket bíztak meg a ház felépítésével. A kistelepüléseken a saját célra épített ingatlanok is jelentős súlyt képviselnek az építőipari munkákban, azt lehet mondani, hogy a falusi csok ebben az esetben is tartogat lehetőséget.
(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)