Az elöljáró a csaknem 1600 emberéletet követelő 1977-es földrengés 42. évfordulója alkalmából ismertette az omlásveszélyes épületek megerősítését célzó önkormányzati erőfeszítéseket.
Elmondása szerint a sok száz veszélyeztetett épület közül az utóbbi 28 évben alig 20-at sikerült felújítani. A 349, piros körrel is megjelölt, kiemelten omlásveszélyes épületen kívül 361 olyan, második kategóriába, illetve 111 harmadik kategóriába sorolt veszélyeztetett épület található Bukarestben, amelyek súlyos szerkezeti sérüléseket szenvednének egy a Richter-skála szerinti 7-es erősséget meghaladó földrengésben.
Firea rámutatott: az életveszélyes lakások tulajdonosai eddig pénzhiány miatt nem voltak hajlandók hozzájárulni az épületek felújításához, de szerinte ez az akadály elhárult azáltal, hogy a főváros önkormányzata most már átvállalja a költségek jelentős részét.
Azoknak a családoknak, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a 2090 lejes (140 ezer forint) minimálbért, semmit sem kell vállalniuk a kiemelten omlásveszélyes lakóépület megerősítésének költségeiből, de azoknak a családoknak is csak a rájuk háruló költségek felét kell - 25 évre elosztott, kamatmentes törlesztőrészletekben - visszafizetniük, ahol az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 9000 lejt. Az omlásveszélyes épületek rehabilitálását célzó programot eddig 146 épületre terjesztették ki, ezek közül az utóbbi két évben tízet sikerült biztonságba helyezni - mondta a főpolgármester.
A Kárpátok kanyarulatának szeizmikus szempontból aktív térsége közelében található Bukarestben mindennaposak a Richter-skála szerinti 3-4-es erősségű földmozgások, nagyjából évente egyszer pedig 5-ös erősséget meghaladó rengések is előfordulnak. Tavaly október végén közepes, 5,8-as erősségű földrengés rázta meg a román fővárost, alig két héttel azután, hogy Románia nagyszabású nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlattal ellenőrizte, mennyire tudnak hatékonyan fellépni a hatóságok egy pusztító erejű földrengés esetén.
A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 1977 március 4-én bekövetkezett 7,2-es erősségű földrengésben 1578-an haltak meg (több mint 1400-an Bukarestben), és több mint 11 ezer volt a sérültek száma.