Jump to content

A fővároshoz közelítenek a szentendrei ingatlanok átlagárai

2018. 12. 02. 20:14

Kiemelkedő települése Szentendre, amely művészeti központ lévén számos, erre fogékony lakót vonzott környezetébe, de a város hangulata és a mesébe illő környezet is számos ember szívét hódítja meg. Ennek megfelelően virágzik az ingatlanpiac, amely nem csak a tranzakciók számában, hanem az árak növekedésében is megmutatkozik.

Az átlagos négyzetméterár az agglomerációban már meghaladta a 320 ezer forintot, Szentendrén pedig már 400-450 ezer forintos négyzetméterár átlagról beszélhetünk. Jobbára családi házakat, telkeket keresnek az érdeklődők, de a lakások iránt is van kereslet, derül ki a SMART Ingatlan helyzetjelentéséből. A körülbelül 27 ezer fős településen évente átlagosan 300-350 ingatlan cserél gazdát, amelyeknek átlagértéke tavaly 30 millió forint felett volt az ingatlanközvetítő hálózat adatai szerint.

"Az egyre csak növekvő fővárosi árak elől sokan a Budapest környéki településekre költöztek, költöznek. Az északnyugati települések azonban drágább agglomerációs résznek tekinthetők, különös tekintettel Szentendrére, aminek árai a fővárosi külsőbb kerületek szintjén mozognak." - nyilatkozta Bodnár Tamás, a SMART Ingatlan hálózat első örökös tagú szentendrei értékesítője. "A magas ingatlanárak ellenére mégis számos új tulajdonost köszönthetünk a településen, akik elsősorban a nyugodt és természetközeli hangulatot keresik városunkban." - tette hozzá Bodnár Tamás. A folyamatosan bővülő keresleti és kínálati oldal igényeinek megfelelően, teljeskörű ingatlan- és hitelközvetítési szolgáltatásaival várja mind az álom otthonukat keresőket, mind az eladás iránt érdeklődőket az immár másodszorra franchise szerződést hosszabbító, szentendrei SMART Ingatlan iroda.

A Duna House cégcsoporthoz tartozó SMART Ingatlan franchise hálózat tavaly "Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata" elismerést vehette át a Magyar Franchise Szövetségtől. Az ingatlanhálózat tavaly 44 százalékos hálózati forgalom növekedéssel büszkélkedhetett, valamint a dinamikus fejlődésének köszönhetően tovább erősítették a jelenlétüket az ország nyugati részén, valamint Budapest újabb kerületeiben és az agglomerációs térségben. A hálózathoz közel 40 ingatlanközvetítő iroda és több mint 200 értékesítő tartozik.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)