Jump to content

Visszakaphatják lakásukat a Nemzeti eszközkezelő program résztvevői egy törvényjavaslat alapján

2018. 11. 21. 17:06

A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak a kedden benyújtott törvényjavaslat értelmében - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a kormány célja, hogy minden család saját otthonban élhessen.
Emlékeztetnek: a NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi akcióterv alapján hozta létre a kormány 2011-ben. A programban az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát és biztosítja számukra évek óta a bérlés lehetőségét. A programnak köszönhetően 36 ezer otthont tudtak megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. A kormány az elmúlt időszak gazdasági növekedése eredményeként számos, a családok és állampolgárok megélhetését javító, munkavállalási lehetőségét erősítő intézkedéseket vezetett be, melynek köszönhetően a bérlők többségének helyzete az elmúlt években stabilizálódott.

A közlemény szerint az otthonteremtési intézkedések újabb mérföldköve, hogy a programban a bérlők ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi otthonuknak. A törvényjavaslat alapján a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene, ezáltal biztosítva részükre a hosszú távú otthonteremtési lehetőséget.

A tájékoztatás szerint a javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamatot nem számítana fel az állam, és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő igénye esetén. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok - írták.
A tervezet szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

A közlemény szerint a kormány további jelentős terhet kíván levenni az emberek válláról azzal, hogy a tulajdonszerzéskor felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.

Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel - írták.

A közölték: "A benyújtott törvényjavaslat elfogadása újabb segítséget jelenthet az egykori devizahiteleseknek. Míg a balliberális kormány cserbenhagyta az embereket, megszüntette az első Orbán-kormány otthonteremtési programját, elvette az otthonteremtési kedvezményeket, segítség nélkül hagyta az otthonteremtőket, és kockázatos devizahitelbe hajszolta őket, emiatt vesztették el sokan a lakhatásukat biztosító otthonukat".

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter által kidolgozott, nemzetközileg is egyedülálló intézkedés lehetővé tenné, hogy a kormány otthonteremetési céljaival összhangban, a NET programban résztvevő, korábban nehéz helyzetbe került devizahitelesek végérvényesen visszakaphassák a bankok által elvett otthonukat - olvasható a közleményben.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)