Solymáron – derült ki az M1 vasárnap reggeli adásából – még ennél is rosszabb a helyzet: a magasabban fekvő részeken alig-alig csöpög a csapból a víz. Az idei nyár egyik legextrémebb jelensége, hogy a csapadékhiány miatt már Angliában és Németországban is korlátozni kellett a vízfogyasztást.
Átmeneti volt a lehűlés
A Dunántúlon és az északi megyékben szombaton, a hidegfrontnak köszönhetően 5-10 fokkal volt hűvösebb, mint pénteken, a keleti határnál viszont maradt a hőség.
Az esti és éjszakai viharok miatt sok helyen szombaton egész nap a romokat takarították, vagy az iszapot lapátolták. Székesfehérváron az özönvíz miatt kisebb tavak keletkeztek a házak között, a Bakonyban pedig volt olyan kistelepülés, ahol villámárvíz veszélyeztetett több házat.