Jump to content

Drasztikus drágulás a budapesti lakótelepeken

2018. 05. 31. 22:05

A tavalyi évben tovább nőttek a lakótelepi panelek árai és egyelőre nincsenek jelei a drágulás mérséklődésének. 

A vizsgálatba bevont lakótelepek közül a Duna House adatai alapján a legmagasabb árak Vizafogón és Gazdagréten voltak, ahol az átlagos négyzetméterár meghaladta a 400 ezer forintot, igaz itt már 2016-ban is a fővárosi átlagnál magasabb árak voltak jellemzők. "A legnagyobb áremelkedés a káposztásmegyeri panelek esetében következett be, ahol egy év alatt több mint 80 ezer forinttal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ez egy 50 négyzetméteres lakás esetében 4 millió forinttal is növelhette az ingatlan vételi árát." - nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Akadnak azért olyan környékek is, ahol nem volt ilyen nagymértékű a drágulás. Újpalotán például közel azonos négyzetméterár volt jellemző 2016-ban és 2017-ben is, egy év alatt a 290 ezer forintról 313 ezer forintra változott az átlagos négyzetméterár. Ezzel a lakótelep az alacsonyabb árfekvésű területek között tartható számon a Havanna, az óhegyi és a békásmegyeri lakóteleppel egyetemben.

Ahogy az a fenti táblázatban is látható, nagy a szórás az egyes lakótelepek, városrészek árai között. A legalacsonyabb (Havanna) és a legmagasabb árfekvésű (Vizafogó) paneltömbök közötti különbség 2017-ben elérte az 50%-ot. Egy évvel korábban ez a különbség még 65%-os volt, így jól látható, a kevésbé kedvelt lakótelepeken is erős növekedésnek indultak az árak az elmúlt egy évben. 

A Duna House által rendszeresen publikált Budapesti Panel Árindex értéke a legfrissebb adatok alapján tovább emelkedett, jelenleg nominál értéken 175 százalékponton áll, de reál értéken is bőven meghaladta a 2008-as értékeket, ami például a Budapesti Tégla Árindexnek épphogy sikerült. A 2014 végén - 2015 elején növekedésnek indult panel index töretlenül ível felfelé, 2016-ban 10-, 2017-ben 20 százalékpontot emelkedett. Ez az ingatlanpiac fellendülése óta bekövetkezett legnagyobb mértékű növekedés. 

(Forrás: hazesotthon.co.hu | Kép: pixabay.com)