Eltérő tendenciák jellemzik a budapesti és a vidéki lakáspiacot. Az árak a fővárosban magasabbak, de a friss kínálat és az eladási idő szempontjából is különböznek egymástól – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből, amely mintegy tízezer magánszemély által feladott hirdetés alapján vizsgálta a piacot.
Családi házak az idei év nyertesei
A budapesti ingatlantulajdonosok az év első négy hónapjában nyolc százalékkal kevesebb lakáshirdetést adtak fel mint egy évvel korábban, viszont a fővárosi ingatlanok közül a panellakások és a családi házak eladási ideje egy, illetve három héttel csökkent. A panelokat idén átlagosan 48, a családi házakat pedig 146 nap alatt lehet eladni. A budapesti téglalakásoknál pedig 88 nap kell ehhez, ami megegyezik az egy évvel korábbival.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdaság szakértője szerint az, hogy a feladott hirdetések számának csökkenése mellett a fővárosban a kínálat nem csökkent, azt mutatja: több a beragadt, eladatlan lakás a piacon. A vevők pedig elsősorban a frissen megjelent lakásokból válogatnak, erre utal, hogy a panellakások és családi házak eladási ideje lerövidült. A szakember azt is elmondta: adataik szerint az ingatlanközvetítők által feladott hirdetések száma is 5,4 százalékkal csökkent a fővárosban, ez pedig a budapesti lakáspiaci forgalom csökkenését vetítheti előre.
Vidéken jobban pörög a lakáspiac
A szakportál elemzéséből kiderül, hogy vidéken más a helyzet, mint a fővárosban és élénk a piac. A vidéki nagyvárosokban – megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban – idén öt százalékkal, a kisebb vidéki városokban két százalékkal több hirdetést adtak fel az ingatlantulajdonosok mint egy évvel ezelőtt. A megyeszékhelyeken a panellakások átlagosan 51 nap alatt eladhatók, azaz tavalyhoz képest tíz nappal kevesebb is elég az értékesítéshez, az ottani téglalakások tíz nappal 81 napra csökkent. A községekben a családi házak eladási ideje ugyan csökkent, de átlagosan így is legalább 7-8 hónap alatt kelnek el.
Ezek segíthetnek a beragadt lakásokon
Balogh László szerint a lakáspiac élénkülése miatt egyelőre szinte minden ingatlant el lehet adni a piacon, de ehhez az eladóknak újra kell gondolniuk a hirdetések tartalmát.
„Ha a lakástulajdonosok időszűkében vannak, mert például a továbbköltözés miatt esedékessé válik az eladásból befolyó összeg, érdemes lehet finomhangolni az eladási árat. Az is megoldás, ha a lehetséges vevők fejével gondolkodva fogalmazzuk újra a leírás szövegét vagy tetszetősebb képeket töltünk fel az ingatlanhirdetéshez” – fogalmazott a szakember.