Átlagosan 4,5 százalékkal nőttek az Európai Unióban a lakásárak 2017 utolsó negyedében az előző év azonos időszakához képest – áll az Ingatlan.com Eurostat-adatokat bemutató összefoglalójában. E szerint a magyar piacon 7,6 százalékos volt az áremelkedés, ezzel Magyarország továbbra is a mezőny elejéhez tartozik. Ez ugyanis az uniós országok között a kilencedik legjelentősebb áremelkedés. A legnagyobb mértékben Írországban nőttek az árak, ott 11,8 százalékos volt a drágulás. Portugália a második 10,5, Szlovénia pedig a harmadik 10 százalékos emelkedéssel.
Az uniós összesítés felsorolja az új és a használt lakások árváltozását is. Magyarországon az új lakások ára 12,3 százalékkal nőtt, ez pedig a második legmagasabb érték, egyedül az Egyesült Királyságban volt nagyobb – 12,5 százalékos – az áremelkedés. A használt lakásoknál végbement több mint hétszázalékos drágulással a magyar piac az uniós mezőny első harmadába tartozik.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: a friss Eurostat-adatok megfelelnek a várakozásoknak. Az is látható, hogy a múlt év utolsó negyedévében folytatódott a korábbi trend, amely szerint több kelet-európai országban bőven az uniós átlagot meghaladó mértékű a lakóingatlanok drágulása, ami egyértelműen az erős kereslettel magyarázható.