Angyalföld a tavalyi év során vette át a legkeresettebb kerület címet Zuglótól, amelyet azóta is birtokol. A XIV., VI. és VII. kerület felváltva havonta cserélve szerzi meg a második helyet, a dobogóért folyó harcba pedig a II. és XI. kerület is bekapcsolódik néha – derül ki a Duna House közleményéből.
„Az ingatlant vásárolni szándékozó ügyfeleink megkeresése alapján, a legtöbben a pesti oldal, Hungária körúton belül, illetve az ehhez közeli kerületekben található ingatlanokat keresik. Sokak számára vonzó továbbá a budai kerületek külvárosi hangulata és a nagyobb kiterjedésű zöldterülete” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.
Folyamatosan emelkedő árak
„Az érdeklődési lista élén egyértelműen látszódik az újépítésű projektekben bővelkedő kerületek népszerűsége. Piaci tapasztalataink alapján az ezekben a kerületekben folyamatosan emelkedő árak sem tántorították el a lakáskeresőket.”
Az idei első negyedévet a XIII. kerület nyerte, a Duna House potenciális vevőinek húsz százaléka jelölte meg lehetséges lakhelyeként. A XIV. kerületet az érdeklődők 18 százaléka tartja lehetséges jövőbeni lakhelyének, míg a VII. kerületet ügyfeleik 17 százaléka. A VI. és a XI. kerület is 15 százalék feletti szintet ért el, és további hét kerület (II., III., V., VIII., IX., XII. és XVIII.) haladta meg a tíz százalékos kedveltségi szintet. Tizenegy kerület azonban 9 százalék alatt teljesített. Ezek elsősorban a külvárosi, kedvezőtlenebb közlekedési adottságokkal rendelkező környékek.