A tojás az emberiség létének hajnalától az egyik legjelentősebb táplálékforrás. Ennek oka, hogy általában könnyebben megszerezhető volt, mint például a hús. Tápértéke a húséval vetekszik mind fehérje, mind zsírtartalmát tekintve. Azonban, néhány aprósággal komoly kárt okozhatunk benne, és közvetve ezáltal magunkban is.
Ha megsérül a védőréteg a mosásnál…
Valójában nem szabad megmosni a tojást. A tojás héján ugyanis szabad szemmel láthatatlan védőréteg húzódik, ami a tojás beltartalmát hivatott megvédeni a kórokozóktól.
Számos háztartásban viszont szokássá vált, hogy a vásárlást követően a tojást lemossák. Ez nem jó ötlet, mert a víz lemossa a más említett védőréteget, ezáltal a tojáshéjon található mikrorepedéseken keresztül számos kórokozó juthat be a tojásba, és ezáltal később az emberi szervezetbe is. Sőt, a rettegett szalmonellafertőzés kialakulását is elő lehet segíteni ezzel az egyetlen mozdulattal.
Hőfok, tárolás és a hiba
A tojástárolása kardinális kérdés a szalmonellafertőzés kialakulásának elkerülésében. Minél magasabb hőfokon tároljuk a tojást, annál nagyobb az esélye, hogy az szalmonellás lesz.
Az ideális tárolási hőfok 7 Celsius fok vagy az az alatti hőmérséklet. Ezen a tartományon a szalmonella már nem tud életben maradni.
Nyerstojás és deszka
A vágódeszka szinte napi használatban áll a legtöbb konyhában: húst, zöldségeket, gyümölcsöket aprítunk rajta, ennek ellenére mégsem takarítjuk le alaposabban, mint bármi mást. A nem megfelelő karbantartás miatt pedig napok alatt baktériumok tucatja burjánzik el a faanyagú eszközben, amelyek a használata során az ételekbe is belekerülnek.
Főzés közben akarva, akaratlanul csöppenhet a húspanírozás közben a deszkára. A legrosszabb, ha ezt csak lemossuk. A nyers tojás után ugyanis szódabikarbónával át kell sikálni az érintett területet, lemosni, majd hagyni száradni, hogy a fertőzés garantáltan házon kívül maradjon.
+2 hasznos tojásos tipp
A főtt tojáspucolás is olykor balul tud elsülni, de megkönnyítheted a folyamatot, ha a vízbe egy kevés szódabikarbónát teszel. Miután felforrt a víz és a tojások elkészültek, hagyd a lábasban őket 10 percig a szódabikarbónás vízben. Utána szinte magától levetik héjukat.
A tojás frissességét is egyszerűen ellenőrizheted: tölts tele egy poharat vízzel, és helyezz bele egy tojást. Ha lesüllyed az aljára, az bizony megzápult.