Egy friss, orvosok és ápolók részvételével végzett megfigyeléses vizsgálatban 88 egészségügyi szakember folyadékellátottságát vizsgálták. A kutatás eredményei szerint a résztvevők 36 százaléka volt dehidratált a műszak elején, ez az arány a munkaidő végére pedig 45 százalékra emelkedett. Megfigyelhető volt ugyanekkor a folyadékhiánnyal küzdők esetében a szellemi teljesítőképesség csökkenése.
Másrészt már az enyhe fokú (a testtömeg 1-2 szálakékának megfelelő vízdeficit), hosszabb időn át fennálló kiszáradás is összefüggésbe hozható számos betegség, pl. vesekövesség, cisztás fibrózis, húgyúti fertőzések, asztma, székrekedés, magas vérnyomás, egyes érrendszeri betegségek, stroke és zöldhályog kialakulásával. Pillanatnyilag nem meggyőzőek bár, de egyes kutatási eredmények felvetik a hólyag- és vastagbélrák, illetve a kiszáradás közötti kapcsolat lehetőségét. Az viszont tény, hogy a megfelelő folyadékellátottság segít ezen állapotok kockázatának csökkentésében – írja az MDOSZ.
Mit válasszunk?
A javasolt folyadéktípusok megegyeznek az iskolás- és serdülőkorú gyermekek esetében leírtakkal. A változatos italválasztásnak fontos szerepe van abban, hogy valóban el is fogyasszuk az ajánlott mennyiséget. Az alkoholos italok közül az alacsony alkoholtartalmú sörök (mérsékelt mennyiségben) vehetnek részt a szervezet vízigényének kielégítésében, a magas alkoholtartalmú italok, köztük a rövid italok inkább folyadékveszteséget okoznak.
Tippek, tanácsok:
- egészséges embereknél a megfelelő folyadékellátottság rendszeres folyadékfogyasztással általában biztosítható
- kövessük nyomon szervezetünk hidratáltságát! A vizelet színe és mennyisége jó iránymutatást ad arról, hogy eleget iszunk-e