A különböző távol-keleti webáruházak magyar vevőinek kétharmada 30 éven felüli férfi, aki átlagosan 10 és 100 ezer forint között költ a hobbijára évente – ez derült ki a Rendeljkínait platformcsalád felméréséből.
A legtöbben tudatosan választanak, teszteket és értékeléseket is olvasnak a kiszemelt termékről, mielőtt annak megrendelése mellett döntenének. A válaszadók alapvetően elégedettek a kínai gyártóktól rendelt, jellemzően elektronikai eszközökkel, szerintük azok ma már legalább olyan minőségűek, mint európai és amerikai versenytársaik.
A válaszadók több mint fele általában havonta néhány alkalommal vásárol Kínából, de vannak extrém esetek is. Néhány lelkes vevő saját bevallása szerint napi rendszerességgel rendel valamilyen kínai terméket online. Ezek jellemzően kisebb értékű – átszámolva alig párszáz forintba kerülő – apróságok.
A túlköltekezés nem jellemző a csoport tagjaira, átlagosan 1500 és 9000 forint közötti értékben vásárolnak, éves költéseiket pedig 10 000 és 100 000 forint közé becsülik a válaszadók.
A rendelési adatok alapján a tavalyi év slágerterméke egyértelműen a robotporszívó volt.
Ezt követik az okostelefonok, bluetooth hangszórók és az okosórák. Idén januárban pedig az akciókamerák és a projektorok is felzárkóztak a sorba.
A kérdőívet kitöltők közül 100 emberből 19 mélyebben is belenyúl a zsebébe, akár 100 000 forint feletti összeget is elköltenek egy évben, 0,8 százalék pedig éves szinten még 500 000 forint felett is szívesen rendel kínai terméket online.
Általában nem hirtelen felindulásból választanak kínai terméket, a válaszadók fele szükséglet alapján, alapos utánajárás után rendel csak online.
Impulzusvásárlónak csak 9 százalékuk tartja magát, 100 vevőből 17 pedig a kuponok és akciók hatására rendel. A válaszadók 55 százaléka keres valamilyen tesztet, mielőtt leadja rendelését, emellett a többi vásárló értékelése, véleménye is mérvadó a döntésben.