Jump to content

Ötéves rekordon a lakáshitelek

2018. 03. 07. 14:00

Nagy lendülettel nyitotta az évet a lakáshitelpiac: januárban 56,5 milliárd forintra rúgott az új lakáshitelek összege, ami 35 százalékos növekedést jelent éves szinten és ötéves rekordnak felel meg. A fix törlesztőrészletű lakáshitelek fölényben voltak januárban, ezek adták a kihelyezések 68 százalékát.

 

Januárban folytatódott a növekedés a lakáshitelek piacán. A bankok 56,5 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket, ez pedig 35 százalékkal haladja meg a 2017 januárjában elért szintet, egyúttal ez az elmúlt öt év legmagasabb januári eredménye – derül ki a BankRáció.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló összeállításából.

Tízből hét már fix kamatozású

„A legalább egy évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták a szerződések 68 százalékát. Ez pedig azt mutatja, hogy a lakáshitelesek januárban a kiszámítható konstrukciókat részesítették előnyben” – értékelte az adatokat Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője. A januári adatok alapján nagy előrelépés történt a 2017-ben kihelyezett lakáshitelekhez képest, mivel akkor még tízből öt lakáshitelt (46 százalékot) változó kamatozással folyósítottak a bankok. Az idei év első hónapjában felvett tíz lakáshitelből hét pedig már fix kamatozású volt.

„Bár a több évre fix törlesztőrészletű lakáshitelek valamivel drágábbak, mint az úgynevezett változó kamatozású lakáshitelek, az utóbbiaknál 3-12 hónap után változhat a kamat, ha pedig emelkedik, az magasabb törlesztőrészletet eredményez. A fix törlesztőrészletű lakáshiteleknél az adott időszakban nem változik a törlesztőrészlet, akkor sem, ha változik a kamat” – fogalmazott Trencsán Erika.

(Forrás: hazesotthon.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)