A bérelhető lakások iránti igény és kínálat idén jelentősen megnőtt: az elmúlt évben közel összesen 170 ezer magánszemély keresett bérlőt a lakóingatlanába. Az idén azonban növekedett a piac, január óta minden hónapban 20-75 százalékkal több hirdetést adtak fel kiadó lakóingatlanokra, mint az előző év azonos hónapjában - derül ki az ingatlan.com több mint 240 ezer magánszemély által feladott hirdetésen alapuló összeállításából, amely a hosszútávra kiadó lakóingatlanok országos piacának méretét és a lehetséges adóbevételt is megbecsülte.
Összességében 120-200 ezer olyan lakás és ház lehet Magyarországon, amelyet piaci alapon adnak ki a tulajdonosok. „Ennél pontosabb piaci méretet nehéz meghatározni többek között a bejelentés nélkül, láthatatlanul kiadott lakások miatt. A 120-200 ezres kiadó ingatlankínálat összhangban van az Eurostat adataival, amely szerint a magyarországi népesség több mint 3 százaléka él piaci alapon kiadott lakóingatlanban. Sok a láthatatlan tényező, ezért akár tízezres nagyságrendű eltérés elképzelhető. Szintén fontos megemlíteni, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok alapján 383 ezer üres lakást tartott nyilván a hivatalos statisztika” - mondta Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A kiadó lakóingatlanok havi átlagos bérleti díja a kínálati piacon az elmúlt 12 hónap és az összes kiadó ingatlan alapján havonta 100 ezer forint. Ebből adódóan a kiadó lakóingatlanok piaca idén éves szinten legalább 144-240 milliárd forintra tehető. Ez a piac pedig adózási szempontból is lényeges tétel, ha ugyanis a 10 százalékos költségátalányt alkalmazó adózással számolunk, akkor a piaci alapon kiadott lakóingatlanból származó 144-240 milliárdos becsült összeg 90 százaléka után kell 15 százalékos személyi jövedelemadót fizetni. Ez pedig 19-32 milliárd forintos bevételt jelenthet a költségvetés számára.