Egyre több az eladó ingatlan, ahogyan egyre több a vásároló is: pörög a lakáspiac. Az adatok szerint az első félévben több mint 55 ezer lakóingatlan cserélt gazdát, ami 5 százalékos növekedésnek felel meg éves összehasonlításban.
Annak ellenére fokozódik a lakások iránti kereslet, hogy az ingatlanárak folyamatosan emelkednek. Idén mintegy 10 százalékkal drágábban keltek el a lakások, mint egy évvel ezelőtt.
A lakáspiac élénkülésének több oka is van. Elsősorban folyamatosan javul az emberek jövedelmi viszonya, az elmúlt hónapokban például két számjegyű növekedést mutattak a reálbérek. Emellett az állami támogatások, mint például a csok is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre többen vásárolnak lakást, vagy építkeznek.
Alacsonyak a kamatok
Szempont a lakáshitel kamatainak zuhanása is, van olyan bank, amely mindössze 2 százalékot számol fel. Erre pedig több mint 10 éve volt példa.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a pénzintézetek az év első hat hónapjában 45 ezer lakáshitelt engedélyeztek, csaknem 300 milliárd forint értékben, ami éves szinten 14, illetve 34 százalékos emelkedést jelent. Az engedélyezett kölcsönök átlagos összege 1 millió forinttal, 6 és félmillió forintra nőtt.
Ahogy korábban, most is főként használt lakások vásárlásra vesznek fel banki kölcsönt az emberek – az adatok szerint háromból ketten. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy az építkezéshez nyújtott hitelek száma és összege is megduplázódott.
Jól hoznak
Az M1 Híradójában megszólalt ingatlanpiaci szakértő szerint évről-évre növekszik azok száma, akik – akár hitelből is – befektetési céllal vesznek lakást, különösen a fővárosban. Egy 15 millió forintos ingatlant havi százezer forintért bérbe lehet adni – hiszen nem is nagyon lehet százezer alatt már ingatlant bérelni a fővárosban –, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 1,2 millió forintnyi jövedelem származhat belőle.
Balogh László, az ingatlanpiac.com vezető gazdasági szakértője szerint ez a 15 millió forinthoz képest egy 8 százalékos hozamnak felel meg. Ha pedig levonjuk az adókat, és azokat az amortizációs költségeket, amelyek a berendezési tárgyakat, illetve a bútorokat érintik, akkor 5-6 százalékos nettó hozam maradhat meg – tette hozzá.
Mivel pedig folyamatosan emelkednek az ingatlanárak, így, aki ma vesz egy lakást, amit egy hónap múlva elad, jelentős hasznot könyvelhet el. Az elemző szerint a banki betétek után szinte semmit nem fizetnek, és az állampapírok is csupán 1-2 százalékos hozamot hoznak, ezért nem véletlen, hogy a lakásvásárlások ötöde jelenleg kizárólag befektetési céllal történik.