Iszonyatos eltéréseket mutat az ország ingatlantérképe, már ami az árakat illeti. Míg az ország egyik felében alig néhány millióból egy közel száz négyzetméteres családi házat kapni, addig a belváros legfelkapottabb kerületében csupán két négyzetmétert. No de, kevés pénzből is lehet nagyot szakítani a főváros bizonyos részein, csak tudni kell, hol keressük leendő, két millió alatti otthonunk.
Az a bűvös kettes
Az ingatlanpiacon két millió alatt az ember nem kap szinte semmit, legalábbi nem lakható, élhető otthont. Azonban a „Lakás2017 szakértői megvizsgálták, hogy a jelenlegi hirdetések között melyik az a legolcsóbb ár, amelyen lakáshoz lehet jutni Budapesten. Ehhez persze erős kompromisszumokat kell kötni, például a lokációválasztásban, a méretben illetve az adott otthon állapotát tekintve. Ha azonban ezt megtesszük, akár már 2 millió forint alatt is ingatlantulajdonosok lehetünk”- írja a Portfolio.hu.
Kompromisszumok az élet minden szakaszában jelentkeznek, viszont a lakásvásárlást illetően sajnos akkor sem kerülhetjük el őket, ha sokkal több pénz áll rendelkezésünkre. A fentieket számításba véve és némi kompromisszumkészséggel karöltve a XX. kerületben 1,8 millió forintért egy 9 négyzetméteres igencsak felújításra szoruló lakás már megvásárolható.
No persze nem hemzsegnek a hirdetőoldalak a két millió forint alatti lakáshirdetésektől, viszont azért találni egy-két darabot, noha ezek valamikori önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok voltak. Viszont az említett összeg duplájáért már egy lélegzetvételnyivel nagyobb lakáshoz is juthatunk, sőt a legendás Hős utcában majdnem 4 millió forintért egy 25 négyzetméteres ingatlan is a miénk lehet.
Ennyit az olcsó ingatlanokról. Kontrasztként pedig jöjjön egy kis bepillantás a luxusnegyedekből. Míg a „rosszabb” kerületekben akár 2-4 millió forintért vásárolhatunk egy kisebb lakást, addig a belvárosban vagy a budai kerületekben csupán egyetlen négyzetmétert kapunk ennyi pénzért.
„Az V. kerületben például a Vörösmarty téren egy 260 négyzetméteres, 4 szobás, felújított lakás kínálati ára 520 millió forint, de a IX. kerületben a Lechner Ödön fasoron is 530 millióért kínálnak egy 5 szobás ingatlant” – számolt be róla a Portfolio.
A legfelkapottabb kerületekben, mint például a XIII. és XIV. kerületek az átlagos négyzetméterár 250-350 ezer forint körül mozog. A pénzért cserébe kulturált társasház, csendes park és jó közlekedés jár.