A műanyagszennyezés már olyan méreteket öltött, hogy nem csak a tenger fenekén, hanem a legapróbb ételek között, sőt még a csapvízben is fellelhető. Bámennyire hihetetlenül hangzik, a műanyag gyakorlatilag körülölel mindent, szinte láthatatlan módon.
Műanyag és só
A témában végzett legfrissebb kutatás szerint, amit a The Guardian szúrt ki, a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy gyakorlatilag még a sóban is műanyag van. A tanulmány során 12 féle sót elemetek ki a szakemberek, ebből 10 tengeri só felhasználásával készül.
A kutatás arra a megdöbbentő eredményre jutott, hogy csak az amerikaiak évi szinten legalább 660 műanyarészecskét fogyasztanak el az ételükre szórva, só formában. A mikro-műanyag névre keresztelt darabkák nem nagyobbak, mint egy szezámmal, és a legkülönfélébb forrásokból kerülnek az ételbe. Főként a fogkrémben, a kozmetikai szerekben, és az élelmiszereken találhatók. A vízből az ételbe kerülő mikro-műanyagok mennyisége egyelőre meghatározhatatlan, ahogy a vizekben található pontos mennyiség is.
„Nem csak a mindennap felhasználásra kerülő műanyagokról van szó, hanem azokról is, amelyek már a természetben eldobva várják a holnapot” - mondta Sherri Mason, a New York-i Fredonia Állami Egyetem professzora a Guardian-nak. A műanyagok "mindenütt jelen vannak, a levegőben, a vízben, a tenger gyümölcseiben, a sörben, a sóban, és a tengeri sóban, amit meg is eszünk."
Mit tesz a szervezettel?
A mikro-műanyagok egészségre gyakorolt hatását egyelőre rejtély övezi. Nincs átfogó kutatás vagy vizsgálat, ami részlegesen vagy akár egészében be tudná mutatni azt, hogy miként hatnak a szervezetre. Mivel maga a jelenség is viszonylag új, így a kutatók egyelőre csak megfigyelnek és kutatásokat végeznek.
„A világ minden tájáról tanulmányozunk apró műanyagokat és szintetikus anyagokat, amelyek a vizekben megtalálhatók” - mondta tavaly Tamara Galloway, tengerkutató. "Ezek sajnos nem csak a vizekben találhatók meg, hanem a tengeri állatokban, beleértve a kagylókat és a rákokat is, ennek ellenére semmit sem tudunk az emberi egészségre jelentett kockázatokukról."
Függetlenül attól, hogy milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre a mindenben ott rejlő műanyag, a tanulmányok egy másik problémára is felhívják a figyelmet, méghozzá a növekvő globális műanyagszennyezésre. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, több műanyag szemét lesz az óceánban 2050-re, mint hal.