Egyre többen keresnek takarítót, bejárónőt lakásukba. Hiszen a rohanó világunkban a munkahelyeken egyre többet kell teljesíteni, és munkával arányosan többet keresnek, mintha ezt az időt a ház körül elvégezhető munkával töltenék és megspórolnák a takarítás költségeit.
Ismeretlen fogalom a munkavállalók számára az ezer forintos regisztrációs díj – mondta Bogdán Tibor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamra Kézműipari tagozatának elnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Még mindig jellemző és jelentős a feketemunka ezen a területen – tette hozzá.
A takarításnak, a ház körüli munkák elvégzésére felvett bejáróknak a bére egyéb jövedelemnek minősül, így SZJA-t sem kell fizetni utána. De Magyarországon nincs kiforrott formája ennek a szakmának – magyarázta. A cél az lenne, hogy ne a feketemunkát erősítse, hanem valódi munkavállalásnak minősüljön.
Az egyik takarító cég vezetője a műsorban elmondta, hogy a probléma oka a megfelelő tájékoztatás hiányában keresendő. Az emberek többsége nem tudja, hogy ezer forint befizetésével akár legálisan is dolgozhatna.
Megjegyezte, hogy takarításból nem feltétlenül a legmagasabban kvalifikált és képzett emberek élnek, ezért sokkal komolyabb szakmai segítségre lenne szükségük. Hiszen vannak, akik azt sem tudják, mit jelent az egyéb jövedelem – mondta.
A takarító szakma is elismerésre szorulna, amit a műsor hallgatói által jelzett probléma is jól mutat: „találni olyan embert, aki megfogja a seprűt, de aki azt tudja, hogy kell azt húzogatni, már kevésbé”. De ezt a takarítói munka bérezése is jól mutat – hangsúlyozta a cégvezető a műsorban.
Nehezen fogadják el az emberek szakmaként a takarítást, minden megrendelő meg akarja mondani, hogy az általa vázolt munkát, hány órában és milyen eszközökkel lehet megcsinálni. Gyakran cselédnek, szolgának nézik a munkavállalót – tette hozzá.
Az utóbbi években egyre nagyobb számban képeznek takarítókat, ún. tisztítás technológiai szakembereket – hangsúlyozta Lóczi Imre, a Student Bt. ügyvezetője. Hiszen megnőtt az igény a megbízható és technikai fegyelmet ismerő, és azt betartó szakképesített munkaerőre. Az elsősorban alacsony képzettségűek számára elindított oktatás, inkább gyakorlatorientált, ahol elsősorban a takarítás négy aranylépését sajátítják el a „tanulók”.
Ezek egyébként a következők:
1. a tapadó és nem tapadó szennyeződése eltávolítása, összegyűjtés, portalanítás
2. kezelőszerek, munkaoldatok kijuttatása a felületre és a munkaoldat hatását mechanikus eljárással fokozni
3. szennyeződések összeszedése kézzel vagy géppel
4. lezárni az eljárásokat: szellőztetés, felületápolás