Bővíti lakáshitel-kínálatát a K&H. Bár a bank eddig is kínált több évig fix kamatozású, azaz több évig rögzített törlesztő részletű lakáshiteleket, szeptember elsejétől már a fiókhálózatban is igényelhetőek a K&H Minősített fogyasztóbarát lakáshitelei. Az új lakáshitel konstrukciók 3 vagy 5 évre rögzített kamatozásúak lesznek, azaz ennyi ideig garantáltan állandó a havi törlesztőrészletet biztosítanak az ügyfeleknek.
Mennyi az annyi?
A fogyasztóbarát lakáshitelekre vonatkozó szabályok többek között a kamatfelárat is maximálják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy most igényelt minősített fogyasztóbarát lakáshitel kamata nem lehet magasabb, mint 4,17 százalék a 3 éves kamatperiódus esetében. Ötévesnél pedig 5,13 százalék a maximum. „A K&H eddig is az egyik legversenyképesebb kamatlábat és thm-et alkalmazta a lakáshiteleinél” – mondta Martin Jarolím, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
A K&H fogyasztóbarát lakáshitelei közül egy 20 éves futamidejű, 10 millió forintos, 3 évig rögzített kamatozású konstrukciónál a havi törlesztés akár 57 126 forint is lehet. A több évre rögzített kamatperiódusú lakáshitelek nagy előnye, hogy ez az összeg a rögzítés miatt évekig nem változik, akkor sem, ha a gazdasági helyzet megváltozása miatt esetlegesen magasabb lenne már a kamatkörnyezet.
„A K&H lakáscélú hitelei már eddig is teljesítették a fogyasztóbarát hitelekkel szemben támasztott követelmények közül az ügyfelek számára a legfontosabbakat: az idén folyósított K&H-s lakáshitelek 97 százalékánál alacsonyabb volt a kamat, mint amit a fogyasztóbarát lakáshitelekre vonatkozó feltételek előírnak.
Ráadásul a lakáshitel-igénylések 90 százalékában a hitelbírálati idő is kevesebb volt, mint a minősítéshez meghatározott 15 munkanap” – mondta Martin Jarolím. Jelentős részüknél egy héten belül, 5 nap alatt megtörtént a szükséges hitelbírálat, de az átlag is 10 napnál kevesebb volt.