A Római-part árvízvédelméről eddig nyilvánosságra került tervekben szereplő mobilgát sérti Óbuda-Békásmegyer Városrendezési és Építési Szabályzatát (ÓBVSZ) és Budapest Főváros Településszerkezeti Tervét (TSZT). Nem ismert továbbá olyan műszaki dokumentáció, mely kielégítően bizonyítaná, hogy a parti mobilgát ellen tud állni a klímaváltozással egyre intenzívebbé váló árvizeknek.
A Greenpeace állásfoglalásában felhívja a figyelmet a Római-part tízezrek által közkedvelt rekreációs területének és különleges folyóparti ökoszisztémájának védelmére. A partélre tervezett mobilgát az itt található part menti galériaerdő háromnegyedét, valamint a part menti kavicsos föveny élővilágát pusztítaná el. A parti mobilgáttal a jelenlegi hullámtér továbbá átminősülne mentett ártérre, mely felvinné a terület ingatlanárait, és várhatóan intenzív építkezéseket indítana el a partszakaszon, megszüntetve a Római jelenlegi pihenőhely-funkcióját.
Műszaki szempontból megfelelő lenne a Nánási út–Királyok útja mentén húzódó védvonal is, ahogy erre a Főváros megrendelésére készült „Összehasonlító szakértői értékelés a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi kérdéseiről” című dokumentum is rámutat. A jelenlegi széles hullámtér növénysávja extra védelmet tud nyújtani árvíz idején, és egy magasabban, a folyótól távolabb eső gát több időt hagy a védekezésre.
A Greenpeace Magyarország ezért petícióban kéri a Fővárosi Közgyűlés tagjait, hogy ne támogassák a parti mobilgátat és ne szavazzanak a Római-part árvízvédelméről mindaddig, amíg nem történt meg a lakosság érdemi bevonása, és nem születtek megfelelően kidolgozott alternatív tervek, melyek a műszaki szempontok mellett számolnak a területen található ártéri erdő és kavicsos föveny egészségvédelmi, rekreációs és ökológiai funkcióinak megőrzésével is.
„Olyan árvízvédemi megoldásra van szükség, amely megőrzi Budapest egyik utolsó természetközeli Duna-partját, és közben megfelelő védelmet is nyújt a környéken lakó 55 000 embernek. Arra kérjük a Fővárosi Közgyűlés tagjait, hogy mandátumuknak megfelelően találják meg ennek a módját és a környéken élők bevonásával döntsenek a Római jövőjéről” – nyilatkozta Gadó György Pál, a Greenpeace Magyarország zöldterület-kampányának felelőse.
További érdekességekért, bátran keresd fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!