Nemrégiben a hazai biztosítási piac egyik jelentős szereplője feltérképezte a magyarokra jellemző életutakat. Noha hat különböző életutat találtak, az elemzés kimutatta: a lakásszerzés módjában nincs nagy különbség köztük. A Groupama adatai szerint hozzávetőlegesen 20,6 évesen kezdik a magyarok az ingatlanra spórolást. Olyannyira fontos cél ez, hogy valójában ez az első mérföldkő a pénzügyi életükben, minden más pénzügyi tartalékolást megelőz legalább két évvel.
A takarékoskodás megkezdését követően a fiatalok még körülbelül négy évet töltenek a szülői fészekben, aztán elköltözve, saját háztartás vitele mellett spórolnak tovább, hogy átlagosan 28 évesen beruházzanak az első saját otthonukba. A legtöbben erre a mozzanatra úgy tekintenek, mint a saját önálló életük megalapozásának utolsó fázisára – a képzettség megszerzése és persze a családalapítás mellett. Valamit azonban sokan kifelejtenek, pedig megkönnyítené a dolgukat, és ami sokak számára előrébb hozhatná az ingatlanszerzés idejét.
Az állami támogatás, a hitel és a szemlélet
Hét év alatt kereken félmillió forint állami támogatást zsebelhet be a lakástakarékban félre tevő fiatal, mondja a téma szakértője, Köntös Péter. Ez már önmagában jelentős összeg a mostani lakáspiaci árak mellett. A legtöbben ráadásul a megtakarítást, mint önerőt használják fel, ami mellé még lakáshitelt vesznek fel. Lakástakarék tulajdonosként ebben is további kedvezményekhez juthatnak.
Az anyagi javak mellett pedig nem utolsó sorban a megtakarítási szemlélet elsajátításában is segítség lehet az eszköz: a pénzügyi tudatosságot fejleszti, ha valaki már a húszas évei elejétől havi rendszerességgel megtakarít. Mivel nem az első lakáshiteles hónapjában kell szembesülnie az állandó kiadások jelentette rendszeres büdzsétervezési feladatokkal, jóval kisebb eséllyel érheti meglepetés.
Köntös Péter vezérigazgató-helyettes szerint az OTP Lakástakaréknál nagyon vegyes a szerződők összetétele. A különböző felújításokat tervezők mellett azonban igen gyakran találkoznak az első ingatlanra spóroló fiatalokkal. Sőt, a szüleikkel is, akik akár több szerződést is megkötnek családon belül, megtöbbszörözve a lehívható állami támogatás mértékét. Ez a megoldás azért is előnyös, mert a családon belüli megtakarítások össze is vonhatók, így több lakástakarék szerződéssel lerövidíthető a lakáshoz jutás időtartama.
További érdekességekért, bátran keresd fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!