Különösen a főváros, illetve az extrém hideg által legjobban sújtott Nógrád és Heves megye útjain találkozhatunk méretes kátyúkkal, amelyek jelentős veszélyt hordoznak. Óvatos közlekedéssel azonban lehet csökkenteni a kockázatot, ám az úttesten keletkezett mély kátyút rendkívül nehéz kikerülni. Sok esetben az olvadó hóval, esővízzel feltelt gödrök szinte láthatatlanok maradnak a sofőrök előtt. A mély kátyúk szálszakadást is okozhatnak a gumiabroncs falában, amely defekthez is vezethet. Ugyan manapság már kaphatóak runflat, azaz defekttűrő abroncsok, ám a magyar autósok még igen kis százaléka használja a gyártók ilyen irányú fejlesztéseit.
„Általában kisebb sérülésekkel megússzák a kátyúba hajtást az autósok, de vannak igen komoly és sokba kerülő károk is. A hirtelen kátyúba hajtás miatt akár az autó üzemanyagellátó-rendszere is károsodhat, rosszabb esetben a lengéscsillapító, tengely és futómű is sérülhet.” – mondta Tiszay Árpád, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi vezetője.
Mi lehet tenni, ha bajba kerültünk? Először is a lehető legrövidebb időn belül fel kell keresni egy szervizt, ha a jármű mozgásképes. Ne próbáljunk sérült abroncson továbbra is közlekedni, mert nagyobb kárt okozhatunk benne és rendkívül balesetveszélyes is. Ha az autónk közlekedésre alkalmatlan, akkor autómentőt kell hívni. Nagy segítséget nyújt, ha van Casco biztosításunk, bizonyos esetekben a javítás ideje alatt csereautót is igénybe lehet venni.
A szakértők szerint nagyon fontos, hogy mindenképpen dokumentáljuk a kárt, mert az út fenntartójától kártérítést kérhetünk, amennyiben bizonyítani tudjuk, hogy a szabályok betartása mellett nem volt esélyünk elkerülni a kátyúba hajtást. A legtöbb biztosítótársaságnál a kötelező biztosítás mellé köthető olyan kiegészítő szolgáltatás is, amely megtéríti a kátyú miatt keletkezett kárunkat.
További érdekességekért, bátran keresd fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!