A penész kéz a kézben jár a nedves felületekkel, a magas páratartalommal és a nyirkos közeggel. Nos a szobai teregetés során minden adott az ideális élősködéséhez, így egy idő után csak annyit vehetünk észre, hogy a falon megjelent a jellegzetes színű betolakodó.
Penészkárok
A penész nem csak a lakás esztétikáját teszi tönkre, hanem levegőjét is, amit belélegzünk. A penész pedig számos légúti betegség kiváltójaként ismert sőt, allergiát is okozhat. Eltávolítása nem csak esztétikai, hanem egészségügyi szempontból is fontos, a hatékony eltávolítás pedig a megelőzéssel kezdődik.
A kimosott ruhából csak úgy árad a nedvesség, és a pára, ami alapvetően nem ártalmas, de a túlzott mennyisége a levegőben segíti a penészgombák szaporodását. Utóbbi kis gazfickó könnyen megtelepszik a mosógép gumi pereme mögött, így pillanatok alatt eljut a ruhával együtt a szobába, ahol a meleg levegőben kalandozva befészkeli magát a falba, vagy allergiás reakciót vált ki az arra érzékenyeknél.
Pára
A teregetés másik hátránya, hogy pillanatok alatt fullasztóan párássá teszi a levegőt. Ez nem csak a penészgombák, de bármilyen más baktérium számára is ideális közeget teremt a szaporodásra vagy vándorlására.
A teregetés előtt is érdemes odafigyelni a páratartalomra, mert télen a szoba levegője sokkal szárazabb, ami szintén számos egészségügyi kellemetlenséget okoz. A szemirritációtól kezdve a torokkaparáson át, a köhögésig minden felbukkan a repertoárban.
Summa summarum nem a legjobb megoldás a szobában teregetni, de mivel az évszakban nincs lehetőség a szabadtéri szárításra így legalább olyan helyiségbe teregessünk, ahol nem tartózkodunk egész nap, és utána alaposan szellőztessünk ki!
További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!