Jump to content

Konyharuha, minden amit tudni kell róla

2016. 10. 29. 09:05

Menj biztosra, mert a konyharuha gyakorta ott van mindenhol, ahol az étel készül. Sőt, olyakor a tányérban, az asztalon, és a földön. Tudod, hány fokon kell mosni, és azt, hogy milyen gyakran kell cserélni? A mosási hőfok nem vicc, az a baktériumtanya elkerülésének első lépése!

A legszennyezettebb konyhai eszközök egyik a konyharuha. Nem hiszed? Gondolj csak bele, egy nap alatt átlagosan hány dologgal érintkezik. A tapasztalat is azt súgja, hogy túl sok mindennel, de az Arizonai Egyetem szakemberei ki is számolták. Több száz konyharuhát vizsgáltak, melyek közel 90 százalékán fellelhető volt székletbaci, további 26 százalékukon pedig E. coli hemzsegett.

A durva baktériumtenyészet miatt az tehető felelőssé, hogy a konyharuha mindennel érintezik, amiben fellehető a kórokozók. A húslétől elkezdve, a kifröccsent mosogató vízen át, a pult letörléséig mindenre használjuk. Nos, ha első ránézésre még nem is tűnik koszosnak, vagy agyonhasználtnak, a friss kenyérre ne tegyük rá, mert a szövet szálai közé pillanatok alatt befészkelik magukat az egysejtűk.

Forró víz

Ami a konyharuhák cserélését illeti, nem ártana minden nap tisztát kitenni. Ha hetekig vagy napokig hagyod szabadon, akkor bizony nagyobb az esély rá, hogy beleköltöznek a nem kívánatos lakók.

A textíliát akkor tudod makulátlanná, és antibakteriálissá varázsolni, ha legalább 60 Celsius fokon mosod. A mosás mellett a vasalással is sokat tehetsz érte, mert minél magasabb hőfokon tisztítod, gőzölöd a szövetet, annál nagyobb eséllyel szabadulsz meg a kórokozóktól. Érdemes mindig az adott mosási hőmérsékleten mosni a konyharuhát, mert alacsonyabb hőfokon csak a szennyeződés jön ki belőle, a potyázók nem.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!

(Forrás: biokalauz.hu | Kép: pixabay.com)