Az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára 31 százalékkal, 441 ezer forintra emelkedett júliusban az előző év azonos időszakához képest, a második negyedévben a kínálat jelentős bővülése miatt megállt a drágulás –számolt be róla a az Ingatlan.com.
Az első fél évben 11 százalékkal több új lakást adtak át, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig 237 százalékkal nőtt.
Az ingatlan.com statisztikái szerint csak az idén országos átlagban 6 százalékkal drágultak az új lakások, a kínálat 32 százalékkal bővült. Ez részben a kormányzati lakásprogrammal magyarázható, részben pedig azzal, hogy az utóbbi években alacsony volt a bázisa az új építésű lakásoknak, így látványos bővülést produkált ez a piac.
Budapesten 556 ezer forint egy négyzetméter
Példaként említették, hogy júliusban Budapesten 23 százalékkal, 556 ezer forintra emelkedett az új lakások átlagos négyzetméterára éves összevetésben.
Somogy és Veszprém megyében szintén 500 ezer forint felett volt júliusban az átlagos négyzetméterár, ami 13, illetve 61 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Fejér megyében 45 százalékkal, 354 ezer forintra, Pest megyében pedig 17 százalékkal, 351 ezer forintra nőtt az új építésű lakások átlagos négyzetméterára.
Győr-Moson-Sopron megyében 7 százalékkal, 322 ezer forintra bővült az átlagos négyzetméterár. Hajdú-Bihar megyében, ahol a debreceni lakáspiac adja a lakáspiac motorját 12 százalékkal, 347 ezer forintra nőtt a négyzetméterár.
További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
Forrás: hazesotthon.hu/MTI | Kép: boredpanda.com