Jump to content

Így kell adózni a lakáskiadás után

2016. 08. 01. 19:05

Merthogy mindenképp kell adózni utána, ha nem tesszük azzal törvényt sértünk.

Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem után mindenképpen kell adózni, ám számlát adni csak abban az esetben kötelező, ha gazdasági tevékenység is áll a kiadás mögött – mondta el Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője.

Ingatlankiadás kétféleképpen lehetséges: rövid vagy hosszú távra. A hosszú távú ingatlan bérbeadás jellemzően albérlet lehet. Aki a lakását ilyen formában magánszemélyként nem cégnek, hanem egy másik magánszemélynek adja ki – és nem turisztikai célból –, annak nem kötelező adószámot kiváltania – mondta el az M1-en Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője.

Szerinte a legegyszerűbb az albérlet-kiadás után önálló tevékenységből származó jövedelemként adózni. Ennek a kiszámítása sem bonyolult: van a bérleti díj mint bevétel, ebből levonhatók a számlával igazolt – például rezsi – költségek, a kettő közti különbség lesz az a jövedelem, ami után 15 százalékot kell adózni.

Ha az éves összesítésben az így kiszámított jövedelem meghaladja az évi egymillió forintot, akkor a 15 százaléknyi SZJA-n felül még 14 százalék egészségügyi hozzájárulást is meg kell fizetni. Ez nem gazdasági tevékenységből származó jövedelem, így nem is kell számlát adni.

Ha azonban a lakáskiadást valaki gazdasági tevékenység keretében hasznosítja és nem magánszemélyként, az különféle adózási módok közül választhat, attól függően, hogy kft.-t, bt.-t alapított rá, vagy egyéni vállalkozóként tevékenykedik.

Így fizet az Airbnb-s lakáskiadó

Az egyre inkább terjedő Airbnb-s lakáskiadás – amikor valaki vendéget fogad a saját lakásában rövid távra és ezért pénzt kér – szintén adóköteles, de már másként, mint a hagyományos értelemben vett hosszú távú lakáskiadás.

 

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Ház és Otthon Facebook oldalát!
Forrás: hazesotthon.hu/hirado.hu | Kép: rentingtoronto.com